Mégis folytatódhat a büntetőeljárás a jelenleg is börtönben levő Elena Udrea ügyében

A legfelsőbb bíróság befogadta és november 22-én tárgyalja azt a semmisségi folyamodványt, amellyel a korrupcióellenes ügyészség (DNA) megfellebbezte az Elena Udrea és Ioana Băsescu elleni büntetőeljárás megszüntetését a Traian Băsescu államfő 2009-es kampányának finanszírozásával kapcsolatos ügyben.

A büntetőeljárás megszüntetését korábban a bűncselekmények elévülésére hivatkozva szintén a legfelsőbb bíróság rendelte el. A semmisségi folyamodványt augusztus 8-án nyújtotta be a DNA.

Az ügyészség fellebbezése az Európai Unió Bíróságának (EUB) döntésén alapul, amely lehetővé teszi a romániai bíráknak, hogy ne alkalmazzák az alkotmánybíróság és a legfelsőbb bíróság határozatait a bűncselekmények elévüléséről, ha ezáltal sérülne az uniós jog.

Fotó: Elena Udrea Facebook oldala

A jogászokat megosztja az EUB döntésének értelmezése. A többségi vélemény szerint a romániai bíráknak alkalmazniuk kell az alkotmánybíróság két határozatát, de a legfelsőbb bíróság visszaható hatályú határozatát nem.

Korábban a legfőbb ügyészség felkérte a legfelsőbb bíróságot, hogy hozzon jogegységi határozatot ebben az ügyben.

A legfelsőbb bíróság július 11-én rendelte el a bűncselekmények elévülésére hivatkozva az Elena Udrea elleni büntetőeljárás megszüntetését. A volt turisztikai minisztert vesztegetés elfogadására való felbujtással és pénzmosással vádolták Traian Băsescu 2009-es államelnöki kampányának finanszírozásával kapcsolatban, és alapfokon nyolc év börtönre ítélte a bukaresti táblabíróság.

A legfelsőbb bíróság döntése a büntetőper többi vádlottjára is érvényes, köztük Traian Băsescu volt államfő lányára, Ioana Băsescura, akit alapfokon 5 év szabadságvesztésre ítélték sikkasztásra és pénzmosásra való felbujtás miatt.

Elena Udreát jelenleg a târgşori börtönben tartják fogva, ahol az úgynevezett Bute-gála perben kiszabott hatéves börtönbüntetését tölti.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?