Megható az édesanya reakciója, aki a ballagáson tudta meg, hogy fia egyetemre járt (VIDEÓ)

Az évzáró ünnepségen derült ki egy brassói édesanya számára, hogy a fia három évig egyetemre járt. A férfi azt mondta, édesanyja reakcióját látva, megérte három évig tartani a titkot.

Liviu Ardelean brassói újságíró, az Educația Privată című kiadvány szerkesztője a Transilvania Egyetem szociológia és kommunikáció szakára járt, és ezt három éven át titokban tartotta az édesanyja előtt. Az anya akkor tudta meg, hogy fia egyetemre járt, amikor az talárban és kalapban, a végzősök között belépett az egyetem aulájába. Az asszony reakcióját lefilmezték, számol be a Rador hírügynökség a Brassói Rádióra hivatkozva.


A férfi azt mondta, megérte három évet várni, hogy ilyen emlékezetes meglepetést okozhatott az édesanyjának.

„Lehetetlen, és nincs is időm elmagyarázni, hogy milyen nehéz volt ezt a titkot ilyen sokáig megtartani. Három évig nem tudtam megosztani édesanyámmal sem az örömöket, sem a nehézségeket. A tanáraim csak most jöttek rá, hogy miért menekültem a kamerák elől, hogy ne kerüljek fel a közösségi médiába. Az anyukám reakcióiról készült videót egy barátom titokban készítette, ennek az érzelmi hatása megerősített abban, hogy megérte várni. Mi több, barátaim is elsírták magukat, amikor meglátták a felvételt, és azonnal felhívták az anyukájukat. Idegeneket motivált, akik azt hitték, hogy már túl késő nekik, és most írtak nekem, hogy segítsek nekik tanácsokkal a Transilvania Egyetemre való beiratkozásban. Ez egy érzelmi körhinta volt, amelyre sokan felszálltak velünk együtt, és ezt köszönöm nekik" – mondta Liviu Ardelean.

Az újságíró, aki második egyetemi képzését végezte, 9,83-as átlaggal diplomázott.

Nyitókép illusztráció: Pexels

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?