Megelőznék a bajt: Háromszéken ellenőrzik az árvízvédelmi rendszereket

Kovászna megye prefektusának rendeletére szakemberekből álló árvízvédelmi bizottság alakult, amely az ősz folyamán bejárja a megyét és feltérképezi az árvizek szempontjából kritikus helyszíneket, illetve ellenőrzik az árvízvédelmi anyagok meglétét és azok állapotát, hogy szükség esetén ezeket használni lehessen.

Ráduly István prefektus szerint a szakmai bizottság munkáját Ioan Ilaș, a Kovászna Megyei Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója koordinálja, tagjai a készenléti felügyelőség, a talajjavító vállalat, a környezetvédelmi ügynökség, az erdőőrség, a környezetvédelmi őrség, a környezetvédelmi minisztérium, a vízügyi igazgatóság és a prefektúra szakemberei lesznek.

Fotó: Apele Române/archív

A háromszéki prefektus elmondta, hogy az árvízvédelmi bizottság október 23-a és 29-e között járja be a megyét, és az ellenőrzésre az érintett települések polgármestereinek jelenlétében kerül sor. Árvízvédelmi szempontból kritikus területnek minősülnek azok a védőgátak és töltések, ahol a part eróziója aktív és előrehaladott, és amelyek veszélyeztetik a lakott területeket vagy az árvízvédelmi szerkezetek stabilitását. A szakmai bizottság megvizsgálja, hogy a település rendelkezik-e megfelelő árvízvédelmi anyagokkal és eszközökkel, amelyekkel biztosítani lehet az operatív beavatkozást.

Ráduly István szerint bár a vízgazdálkodási hivatal sok árvízvédelmi beruházást elvégzett, mégis sok a tennivaló. Példaként említette az erdővidéki Köpecet, ahol jóváhagyták az árvízvédelmi beruházást, de a munkálatokhoz még nem sikerült finanszírozást találni. A prefektus szerint a korábbi áradások során Kökösbácsteleken, Márkosréten és Uzonfüzesen volt szükség a katasztrófavédelem beavatkozására, ezért ezekre a településekre kiemelten oda kell figyelni. A problémát Dobolló község egy szivattyútelep építésével próbálja megoldani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?