Megbírságoltak egy politikust a Nagyenyedet vezető nőkre tett diszkriminatív megjegyzései miatt

Az Országos Diszkriminációellenes Tanács kedvező döntése után a legfelsőbb bíróság is helyben hagyta Oana Badea nagyenyedi polgármester és Lőrincz Helga alpolgármester panaszát, miszerint a 2016-os helyhatósági választási kampányban az ALDE színeiben induló jelölt nőket sértő, diszkriminatív kijelentésekkel is kampányolt.

A politikus annak idején arra buzdította Nagyenyed lakóit, hogy inkább rá, a férfira szavazzanak, a nők ugyanis azért sem alkalmasak polgármesternek, mert nekik sok időbe telik az öltözködés, fésülködés, készülődés, és emiatt nem tudják hatékonyan végezni a munkájukat.

Az egykori ALDE-jelölt 2000 lejes pénzbüntetést kapott, illetve ugyanazon a felületen, ahol diszkriminatív módon nyilvánult meg, közölnie kell a legfelsőbb bíróság ítéletét. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere a Maszolnak nyilatkozva elmondta, remélik, az ítéletnek meglesz a figyelemfelkeltő hatása.   

„Nagyon etikátlannak tartottuk azt, ahogyan ő a kampányidőben azzal szórakozott, hogy volt két hölgyjelölt, akikről az véleménye, hogy azért ne válasszanak meg őket, mert nekik fel kell öltözniük, ki kell festeniük magukat, manikűröztetniük kell és meg kell festeniük a hajukat. Így sorolta a lehetetlen dolgokat, amelyek miatt szerinte egy nő nem alkalmas polgármesternek” – fogalmazott az alpolgármester.

Hozzátette, nem hagyhatták szó nélkül ezeket a kijelentéseket, hiszen ez „az összes többi nőt bántja ez, és elképzelhetetlen, hogy a 21. században egy épkézláb férfiember ezzel egyáltalán foglalkozik, és ezt így is be lehet állítani”. A polgármester és alpolgármester ezért is örült annak, hogy az Országos Diszkriminációellenes Tanács a javukra döntött, majd a legfelsőbb bíróságon is igazat adtak nekik megerősítve, hogy természetesen ez nem lehet szempont.

„Azért gondoltuk úgy, hogy ezzel a témával foglalkozni kell, mert precedenst kreálhat, és hasonló esetet nagyon nem szeretnénk sem Enyeden, sem máshol” – fűzte hozzá az alpolgármester. Nyomatékosította, azt kérték a döntéshozó testülettől, hogy pénzbírsággal is sújtsák az egykori politikai ellenfelet, „nem másért, csak azért, hogy jegyezze meg”.

„Örülünk annak, hogy arról is döntöttek, hogy ezt közzé kell tennie ugyanazon a felületen, ahol a női jelöltek ellen, ellenünk irányuló kijelentéseit tette annak idején. Azt a pénzt pedig, amit a büntetésből kapunk, jótékonysági célra fordítjuk” – jelezte Lőrincz Helga.

Mint megtudtuk, még nem döntötték el, hogy pontosan mire használják fel az említett összeget, de céljuk, hogy mindenképpen gyermekeket vagy esetleg beteg nőket támogassanak belőle. „Például nehéz sorsú családok gyermekeit, hiszen a nőknek fontos az, hogy a gyermekük biztonságban legyen, támogassák őket” – zárta nyilatkozatát az alpolgármester.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?