Még vizsgálják a Zöld Ház programban történt adatszivárogtatást

A Környezetvédelmi Minisztérium ellenőrző testületét kérte fel, hogy a Zöld Ház programban történt adatszivárogtatást kivizsgálják, de a következtetések még nem végelegesek – közölte csütörtökön Mircea Fechet környezetvédelmi miniszter.

„A kiszivárogtatással kapcsolatban, amelyről a sajtóban is olvastam, felkértem a minisztérium ellenőrző csoportját, hogy végezzen elemzést, és számoljon be az eredményekről. Jelenleg az ellenőrzés következtetései még nem véglegesek, de amennyiben ez az adatszivárgás beigazolódik, természetesen értesíteni kell a román állami intézményeket, és itt elsőként a személyes adatokat kezelő hatóság jut eszembe, és a legkeményebb intézkedéseket fogjuk meghozni, hogy a jövőben ne történhessenek ilyen esetek” – nyilatkozta Fechet.

Mint ismert július közepén derült ki, hogy a Zöld ház program nyertes pályázói közül többeket megkerestek napelemes rendszerek telepítésére szakosodott cégek felajánlva a szolgáltatásaikat.

Jövő héten teszik közzé az engedélyezett telepítő cégek listáját

A  miniszter elmondta azt is, hogy a jövő héten teszik közzé azon jogi személyek listáját, a telepítőkét, akik a Környezetvédelmi Alap engedélyével rendelkeznek napelemek telepítésére.

Fotó forrása: Pexels

„Minden igénylő magánszemély a közelség, az ajánlat alapján választhat majd telepítőt, és szerződést köthet vele a munkálatok elvégzésére. Nagyon szeretnénk elkezdeni a napelemek telepítését” – mondta Fechet.

Elmondta a program folyatódni fog. Idén erre 1,75 milliárd lejt különített el a tárca, és tervben van a program bővítése. A miniszter szerint a jövőben legalább ennyire „ambiciózus” lesz a költségvetés, és az igényelhető berendezések köré is bővülhet: akkumulátorok, hőszivattyúk is kérhetők majd.

„Nemcsak jelentős forrásokat fogunk elkülöníteni, hanem fejleszteni is fogjuk ezt a programot” – mondta a környezetvédelmi miniszter. Mint korábban a Maszol-on megírtuk, Tánczos Barna korábbi környezetvédelmi miniszter kilátásba helyezte a program kiterjesztését további berendezések beszerzésére.

Arra a kérdésre, hogy idén még lehet-e igényelni, hiszen a kereslet meglenne, a tárcavezető azt válaszolta, hogy „meg kell győződnünk arról, hogy a piacon van-e telepítési kapacitás a már szerződött napelemek számára, és amennyiben megbizonyosodunk arról, hogy ez megvalósítható, és egy újabb igénylési periódus is, természetesen ezt is fontolóra vehetjük. Erről még nem döntöttünk”.

A Helyi Roncs Programot újra kell gondolni

A Helyi Roncs Programmal kapcsolatban elmondta, amikor legutóbb ellenőrizte, körülbelül 12 ezer pályázó volt.

„Be kell vallanom, hogy kissé nagyobb elvárásaim voltak ezzel a programmal kapcsolatban. Arra számítottam, hogy kimerül a keret. Valószínűleg a jövőben újra kell gondolnunk ezt a programot, hogy lássuk, a kissé csökkent érdeklődés mennyiben köszönhető az általunk szabott feltételeknek. Vagy az utalvány értéke miatt. De végül is, 10-12-15 ezer 15 évesnél régebbi autó, ha lekerül a utakról, az csak üdvözlendő” – összegezte Mircea Fechet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?