Kilenc perc alatt foglalták le a Zöld Ház program költségvetését Bukarest- Ilfov régióban

A Zöld Ház programban Bukarest-Ilfov régiónak elkülönített keretet 9 perc alatt lefoglalták a pályázók.

A pénteken 10 órakor startoló kiírásra összesen 4993-en regisztráltak, a 99,86 millió lejes keretet 9 perc alatt foglalták le, közölte a Környezetvédelmi Alap Igazgatósága.

A regisztráció fennakadás nélkül zajlott, visszaigazolódott, hogy mekkora az érdeklődés a kiírás iránt, fogalmazta meg Laurențiu-Adrian Neculaescu, a Környezetvédelmi Alap elnöke.

Fotó: Pexels

Ha kimerül a régióra szánt keret a pályázati rendszer leáll, a pályázat benyújtásának sorrendje lesz a döntő, mondta korábban Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter. Arra buzdít mindenkit, az ismertető alapján készítse elő a szükséges dokumentumokat, felkészülve várja a régiójának megfelelő indulási időpontot, és töltse fel a dokumentumokat.

Az erdélyi megyékben a következő időszakokban lehet majd pályázni:

  • Központi Fejlesztési Régió – Fehér, Brassó, Kovászna, Hargita, Maros és Szeben megyék – május 24-26: 245 millió lejes költségvetéssel

     

  • Északnyugati Fejlesztési Régió – Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Szilágy, Szatmár és Máramaros megyék – június 6-8: 240 millió lejes költségvetéssel

     

  • Nyugati Fejlesztési Régió- Arad, Krassó-Szörény, Hunyad és Temes megyék – június 22., június 23., június 26: 200,8 millió lejes költségvetéssel


Az egyházi intézmények számára 17,5 millió lejes költségvetést különítettek el, a programra való jelentkezési időszak június 27-29.

A Zöld Ház program teljes költségvetése 1,75 milliárd lej, a becslések szerint 87 ezer napelemrendszer felszerelését tudják ebből támogatni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?