Mécsesgyújtással emlékeztek az ’89-es forradalom hőseire a bukaresti Forradalom téren
Mécseseket gyújtottak szombaton a bukarestiek a Forradalom terén, tisztelegve az 1989. decemberi hősök előtt, és egyperces néma csenddel emlékeztek meg róluk.
Az eseményen jelen volt a főpolgármester, Ciprian Ciucu is, aki szintén gyertyát gyújtott a forradalom áldozatainak emlékére.

„36 év telt el a forradalom óta, amely meghozta számunkra a szabadságot! Csak Bukarestben több mint 540 ember halt meg, és további közel 1 900-an megsebesültek. Országos szinten több mint 1 100 halálos áldozat volt, és mintegy 3 300-an sérültek meg. Ők mind a mi hőseink! És nem feledkeztünk meg róluk! Tiszteletünk jeléül ma este mécseseket gyújtottunk, és megemlékeztünk róluk a főváros Forradalom terén, amely két napra autómentes, visszakapták a gyalogosok” – áll a polgármester szombati Facebook-bejegyzésében.

Mint írta, Bukarest Önkormányzata az Utcák az Emberekért Egyesülettel és a Kommunizmus Borzalmainak Múzeumával közösen szervezte az Emlékek kertje című megemlékező eseményt gyerekek és nagyszülők, fiatalok és történelem iránt érdeklődők társaságában, akik meggyújtottak egy-egy mécsest. A polgármester bejegyzésében arról is beszélt arról, miként lehetne átalakítani a Forradalom terét, amely Bukarest egyik szimbolikus helyszíne. Azt ígérte, hogy támogatja a civil kezdeményezéseket, és januártól lépésről lépésre többet tesz a több gyalogos övezet kialakításért.
CSAK SAJÁT


