Marosvásárhely: csak a költségvetés módosítása révén tudják kifizetni súlyosan fogyatékos személyek elmaradt juttatásait

Mivel a kormány még nem utalta át a szükséges összegeket augusztusra és szeptemberre, a helyi tanács Soós Zoltán kezdeményezésére úgy döntött, hogy a teljes, közel 5 millió lejes összeget a helyi költségvetésből fizetik, így körülbelül 1200 személy kapja meg a juttatást.

A súlyos fogyatékossággal élők havi támogatása jelenleg 1890 lej, és 2023 októberétől emelkedik. Ebből az összegből 10 százalékot a polgármesteri hivatal, a fennmaradó 90 százalékot pedig az állam biztosítja.

Fotó: Facebook/Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala

Mivel az illetékes intézmények részéről eddig nem érkezett hivatalos válasz, a helyi tanács úgy döntött, hogy addig is a polgármesteri hivatal saját költségvetéséből fizeti ki az elmaradt összeget, amit később levonnak a kormány által történő átutaláskor. Ennek érdekében a marosvásárhelyi Szociális Igazgatóság költségvetését 6,2 millió lejjel módosították, beleértve a civil szervezeteknek szánt összegeket is.

A költségvetés-módosítás során a további összegeket hagyták jóvá: tömbházak hőszigetelése (6 millió lej), köztisztaság (7,4 millió lej), tömegközlekedés támogatása (5,2 millió lej), iskolák karbantartása (7,7 millió lej), sportprojektek (1 millió lej).

Döntöttek arról is, hogy minden Marosvásárhelyen tanuló diák ingyen utazhat a jövőben, akkor is, ha nem a városban lakik. A csütörtöki ülésen a tanácsosok a következőképpen bővítették a tömegközlekedési kedvezményeket: az iskolás tanulók ingyenesen közlekednek, a 30 év alatti nappali tagozatos diákok pedig 90 százalékos kedvezményt kapnak. Azok, akiknek egyik vagy mindkét szülője elhunyt, valamint a nevelőszülőknél, nagycsaládosoknál vagy helyettesítő családnál nevelkedő diákok, szintén ingyen utazhatnak. Ezek a kedvezmények a törvény értelmében a jogosultak lakóhelyétől függetlenül érvényesek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?