Maros megye is részt vesz a Romániai Iskolaprogramban (X)

A Romániai Iskolaprogram megvalósításával foglalkozó megyei bizottság nevében tájékoztatjuk Önöket, hogy a Maros Megyei Tanács április folyamán elfogadta a 67. határozatot a Romániai Iskolaprogram 2021-2022 és 2022-2023-as évi felelősségvállalásának a bevezetéséről, illetve végrehajtásáról.

A határozat értelmében a következőkben a programhoz kapcsolódó termékek megvásárlására vonatkozó szerződésekért, valamint a keret-megállapodások odaítélésért versenytárgyalási eljárásra kerül sor.

Kibéd, Koronka, Nyárádremete, Nyárádszentlászló, Makfalva, Gernyeszeg, Backamadaras, Sóvárad, Kerelőszentpál és Csíkfalva az a 10 területi közigazgatási egység, amely úgy döntött, hogy önállóan szervezi meg a pályázati eljárást.

A Maros Megyei Tanfelügyelőség által kiadott adatok alapján, a program keretében, Maros megye 7 tanügyi intézete több oktatási tevékenységet szervezett, amelyben 297 diák és 16 pedagógus vesz részt.

(Címlapfotó: Kulcsár Mária)

 

Kapcsolódók

Kimaradt?