Marad Bolojan – „Semmilyen problémát nem oldana meg, ha holnap távoznék”
Ilie Bolojan szerint egy teljes jogkörű, stabil kormány megalakítása jelentősen csökkentené Románia leminősítésének kockázatát.
Az ügyvivő miniszterelnököt csütörtöki sajtótájékoztatóján arról kérdezték, fennáll-e a veszélye annak, hogy az ország adósbesorolása „bóvli” kategóriába kerüljön. A pénzügyminisztérium és más illetékes intézmények jelenleg is egyeztetnek a hitelminősítőkkel, az első féléves pénzügyi mutatók pedig Románia vállalásai szerint alakultak – idézi a kormányfőt az Agerpres hírügynökség.

Bolojan hangsúlyozta, hogy a költségvetési hiány alacsonyabb, mint tavaly az első félévben volt, és ha a gazdasági folyamatok az év második felében is hasonlóan alakulnak, Románia teljesíteni tudja célkitűzéseit. Szerinte a fő kockázatot nem a pénzügyi mutatók, hanem a kormányzati és parlamenti stabilitás hiánya jelenti.
Az ügyvivő miniszterelnök úgy vélekedett, hogy érdemben csökkentené a leminősítés kockázatát, ha mielőbb egy stabil, teljes jogkörű kormány alakulnak, amely folytatja a reformokat, teljesíti Románia vállalásait, biztosítja az uniós források lehívását és egészséges alapokra helyezi a gazdaságot.
Arra a kérdésre, hogy gondolt-e a lemondásra, Bolojan kijelentette: ha holnap távozna tisztségéből, az semmilyen problémát nem oldana meg. Szerinte a megoldást egy stabil kormány megalakítása jelentené.
„Nem én idéztem elő ezt a helyzetet” – fogalmazott Bolojan, hozzátéve, hogy az ügyvivő kormány a rendelkezésére álló eszközökkel naponta dolgozik a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó törvények parlamenti elfogadásának előkészítésén.
Bolojan szerint a következő időszakban racionális megoldást kell találni a kormányválság lezárására. „Ehhez bölcsességre, kevesebb hangoskodásra, több munkára és komolyságra van szükség” – tette hozzá.
Kapcsolódó
Azt is kijelentette: nem tartja valószínűnek, hogy év végéig ügyvivő miniszterelnök maradjon. Szerinte minél előbb teljes jogkörű kormányra van szükség, amely kiszámítható politikát folytat, erősíti Románia iránt a bizalmat, és biztosítja a hitelminősítőket arról, hogy az eddig megkezdett intézkedések folytatódnak.
Az ügyvivő kormány az összes jogszabályt a törvényes eljárás betartásával fogadta el
Ilie Bolojan kijelentette, hogy az ügyvivő kormány ebben az időszakban az összes jogszabályt a törvényes eljárás betartásával fogadta el, és mindegyik megkapta a szükséges jóváhagyásokat az igazságügyi minisztériumtól és a véleményező tárcáktól.
Az ügyvivő miniszterelnököt arról kérdezték a Victoria-palotában tartott sajtótájékoztatóján, hogyan kommentálja Adrian Toni Neacşu ügyvéd, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) volt tagjának állításait, miszerint az ügyvivő kormány túllépi törvényes hatáskörét, amikor hosszú távú stratégiákra és közpolitikákra vonatkozó határozatokat fogad el.
Bolojan válaszában hangsúlyozta, hogy az összes jogszabályt a törvényes eljárások szerint, a megfelelő jóváhagyások megszerzésével fogadták el. Szerinte ezek az intézkedések Románia számára nehéz időszakban szükségesek és időszerűek voltak, és olyan közpolitikák folytatását szolgálják, amelyeket törvények és a helyreállítási tervhez (PNRR) kapcsolódó programok rögzítenek.
Hozzátette: örül annak, hogy a kormány csütörtökön két olyan stratégiát is elfogadott, amelyek két PNRR-mérföldkő teljesítését zárják le, így a kabinet egy-két héten belül teljesítheti a helyreállítási tervhez kapcsolódó összes vállalását.
CSAK SAJÁT