FRISSÍTVE – Majdnem tízezerre nőtt az egy nap alatt azonosított fertőzöttek száma

A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) szerdai közlése szerint az utóbbi 24 órában 9785 személyt diagnosztizáltak SARS-CoV-2-fertőzéssel és 36 koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak.

 

A legutóbbi tájékoztatás óta 9785 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában – 1185-tel többet, mint egy nappal korábban – több mint 63 ezer teszt eredményének feldolgozása nyomán; 1153-an újrafertőződött betegek – közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

Az új esetekkel 1 875 887-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 17 118-an újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. nap után lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor eddig 1 771 333 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

Az elmúlt 24 órában 20 583 RT-PCR tesztet végeztek el (10 770-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 9813-at kérésre), és 43.131antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

A 36 halálos áldozat körül 34-en nem voltak beoltva a betegség ellen

Az elmúlt 24 órában 36 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés - közölte csütörtökön a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).

A GCS szerint 19 férfiról és 17 nőről van szó. Az elhunytak közül egy személy a 20 és 29 év közötti, kettő az 40 és 49 év, négy az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, hét áldozat 60 és 69 év közötti, kilenc elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 13 áldozat életkora meghaladta a 80 évet.

A 36 áldozat közül 34-en oltatlanok voltak, és két személyt kivéve mindannyian más betegségekben is szenvedtek. A két beoltott elhunyt 80 éven felüli volt.

Ezzel 59 150-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.

Több mint háromezer személyt kezelnek kórházban

Jelenleg 3272 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel, 441 beteg szorul intenzív terápiás ellátásra, közülük 49-nek van oltási igazolványa. A kórházban kezelt páciensek között 203 kiskorú van, és közülük kilencet ápolnak az intenzív osztályon.

Románia területén 39 067 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 3284 intézményi elkülönítésben. Ugyanakkor 54 361 személy van házi, 372 pedig intézményes karanténban.

Az elmúlt 24 órában 3695 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban és további 522 a kizárólag a tájékoztatást szolgáló 0800 800 358-as zöldszámra.

Kapcsolódók

Kimaradt?