Majdnem megvakult egy fiatal nő a Temuról rendelt 30 lejes kontaktlencséktől
Kórházba került egy 20 éves iași-i nő, miután a Temu online áruházból rendelt kontaktlencséket viselte. A lány mindössze 30 lejért vásárolt egy pár színes lencsét, amelyeket a halloweeni fotóihoz akart használni. Nem sokkal a használatuk után ideiglenesen elveszítette a látását.
A fiatal nő a hétvégi bulira készülve, a múlt héten szerdán próbálta fel a lencséket. Bár kivette, másnap már nem látott. Sürgősen kórházba szállították, ahol az orvosok két olyan baktériumot mutattak ki a szemében, amelyek megtámadták a szaruhártya felső rétegét – számol be az ObservatorNews.

A helyzetnek drámai következményei is lehettek volna. Orvosi források szerint, ha nem érkezik időben a kórházba, a lány a teljesen elveszíthette volna látását. Az orvosok antibiotikumos kezelést alkalmaztak, aminek köszönhetően mára visszanyerte a látását, de még mindig kórházban van, és a szemeit kötés fedi.
Dr. Camelia Bogdănici, a „Sf. Spiridon” Sürgősségi Klinikai Kórház Szemészeti Klinikájának vezetője hétfőn nyilatkozott a sajtónak arról, hogy egy 20 éves fiatal nő súlyos állapotban került az egészségügyi intézménybe, miután egy weboldalról vásárolt kontaktlencséket.
„A páciens rendkívül gyengén látott. Még a látásélesség-vizsgáló tábla első sorát sem tudta elolvasni, és nyitva sem tudta tartani a szemét a nagyon súlyos fertőzés miatt. Felmerült a kérdés, hogy a szaruhártya bakteriális fertőzéséről, illetve esetleg toxikus elemről is szó van-e. Azonnal bekértük a lencséket, hogy megvizsgáljuk és elküldjük a mikrobiológiai laboratóriumba elemzésre. Rendkívül súlyos Gram-negatív baktériumokat – Acinetobacter és Klebsiella – mutattak ki rajtuk” – idézi a főorvost az Agerpres hírügynökség.
A szakember közlése szerint az antibiotikumos kezelés három nap alatt meghozta a hatását. „A mai napon (hétfőn) a páciens százszázalékosan lát, de a szaruhártyáján még mindig vannak elváltozások” – mondta dr. Bogdănici.
A doktornő azt tanácsolja, hogy a kontaktlencséket kizárólag szakosodott rendelőkben vásároljunk.
„Felhívjuk mindenkinek a figyelmét, aki az internetről szeretne vásárolni, hogy egyrészt nem tudhatjuk, vajon megfelelőek-e a termékek, vagy tartalmaznak-e mérgező anyagokat. Másrészt 30 lejt adni színes lencsékért rendkívül kevés pénz – ez számunkra már önmagában is hatalmas kérdőjel volt. Harmadrészt mind a szemészorvosi rendelőben, mind a látszerészetekben vagy gyógyszertárakban biztosítanak ápolófolyadékot is a kontaktlencsék tisztításához és tárolásához.
Negyedrészt, amikor bárkinek azt tanácsoljuk, hogy viseljen kontaktlencsét – legyen az bármilyen típusú –, elmagyarázzuk, milyen hosszúak lehetnek a körmök, hogyan és mennyi ideig kell kezet mosni, hogy ne maradjanak szappanmaradványok a bőrön. Természetesen megvizsgáljuk a szemfelszínt is, mivel vannak olyan páciensek, akik kötőhártya-gyulladásban vagy más problémákban szenvednek” – emelte ki dr. Bogdănici.
CSAK SAJÁT


