Magyarázkodik a miniszter: mi lesz az uniós pénzekkel

Az uniós helyreállítási mechanizmus keretében Románia harmadik kifizetési kérelméhez rendelt összeg jelentős részét megkapja az ország, csak a hat nem teljesített mérföldkőhöz tartozó összegek kifizetését függesztheti fel az Európai Bizottság (EB) – hangsúlyozta az európai beruházásokért és projektekért felelős miniszter.

Adrian Câciu a Digi 24 televíziónak adott interjúban emlékeztetett, hogy az EB jóváhagyta kedden a Románia által benyújtott harmadik kifizetési kérelem előzetes értékelését. Megállapították, hogy a 74 célkitűzésből és mérföldkőből 68-at teljesített az ország, hat mérföldkő pedig nem teljesült. „Az összesen 2,7 milliárd eurós harmadik részletből 649 millió eurót már megkapott az ország, és a teljesített mérföldkövek alapján még kap egy jelentős összeget.

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, a Szövetség államelnökjelöltje nemrég arról beszélt, hogy hetente megkérdezi a pénzügyminisztert, hova tűntek el jelentős pénzösszegek az Országos Helyreállítási Tervben szereplő projekteknél. 

A szaktárca vezetője hozzátette, arról nincsenek információi, hogy pontosan mekkora összegnek a kifizetését függesztik fel.

Câciu hangsúlyozta, a nem kielégítően teljesített mérföldkövek között szerepel az energetikai vállalatok vezetőinek kinevezése, „a 2022-es eljárást egyértelműen meg kell ismételni". Problémás volt az állami vállalatok teljesítményét felügyelő országos ügynökség (AMEPIP) vezetőségének kinevezése is, ezért újrakezdték a procedúrát, de még nem zárult le.

Egy másik kifogásolt mérföldkő a mikrovállalkozásokat érinti, ennek kapcsán dönteni kell, hogy teljesítik az EB követeléseit, vagy lemondanak az ehhez a tételhez rendelt pénzről. A miniszter ugyanakkor megerősítette, hogy a kolozsvári metró kikerül az országos helyreállítási tervből, és a szállításügyi minisztérium fogja biztosítani a finanszírozását.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?