Lovasmúzeummal és filmpremierrel kel új életre az oltszemi Mikó-kastély
Különleges filmpremier kíséri szeptember 5-én, szombaton az oltszemi Székely Lovasmúzeum megnyitását: az Edoardo Winspeare által rendezett Vita mia című alkotást Erdélyben először, az egyik eredeti forgatási helyszínen, a felújított Mikó-kastélyban vetítik.
A filmvetítés a megújult Mikó-kastély és az ott berendezett Székely Lovasmúzeum ünnepélyes megnyitójának része. Az 1827-ben épült műemlék teljes helyreállításon esett át, mostantól pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként működik.

Háromszéken forgatott film egy arisztokrata nő szemén keresztül.
A Vita mia egy idős, elszegényedett arisztokrata nő, Didi történetét mutatja be, aki élete alkonyán egy kis dél-olaszországi faluba vonul vissza. Parkinson-kórmiatt segítségre szorul, így kerül mellé Vita, az erős akaratú, egyszerű nő. Eleinte szinte minden elválasztja őket: társadalmi helyzetük, szokásaik és világlátásuk is különbözik. Kapcsolatuk azonban lassan kölcsönös tiszteleten alapuló barátsággá alakul.
Didi hallucinációiból és töredezett emlékeiből fokozatosan kirajzolódnak a náci korszak és a holokauszt traumái, valamint a túléléshez kapcsolódó bűntudata. Vita jelenléte segít neki szembenézni az eltemetett emlékekkel, és újra felfedezni az élet örömeit.

A nemzetközi produkció az erdélyi arisztokráciát is súlyosan érintő történelmi traumákat dolgozza fel. A filmet részben Háromszéken, Oltszemen, Málnáson és Zalánpatakon forgatták. Elkészítését a helyi közösség, Kovászna Megye Tanácsa és a Liszt Intézet is támogatta.
Az erdélyi filmpremiert szeptember 5-én, szombaton 13 órától tartják a felújított oltszemi Mikó-kastélyban. A vetítést követően Szebeni Zsuzsanna, a sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet vezetője beszélget Edoardo Winspeare rendezővel és Celeste Casciaro színésznővel.
Székely Lovasmúzeum nyílik a kastélyban
A filmvetítés része a megújult Mikó-kastélyban berendezett Székely Lovasmúzeum megnyitójának. Az 1827-ben épült műemlék teljes helyreállításon esett át, hétvégétől pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső egységeként működik.

Az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) finanszírozott munkálatok során felújították a klasszicista homlokzatot, megerősítették az épület szerkezetét, korszerűsítették a belső tereket, és restaurálták a különleges 19. századi falfestményeket. Ezek a korabeli társadalmi élet jelenetei mellett a napóleoni háborúk eseményeit is megörökítik.
A felújítás értéke mintegy 20 millió lej, amelyhez Kovászna Megye Tanácsa 11,7 millió lejes önrészt biztosított. A kastély az erdélyi kúriák útvonalának kiemelt állomásaként új turisztikai és kulturális célponttá válhat.
A szombati megnyitó 11 órakor kezdődik, majd kastélytörténeti és múzeumi tárlatvezetések, illetve a Vita mia erdélyi premierje várja a közönséget.
CSAK SAJÁT