Lincshangulat Csenében: tojással és petárdával dobálták a szabadon engedett 15 éves otthonát

Visszatért a falujába az a 15 éves kamasz, aki a januárban meggyilkolt, szintén 15 éves társa holttestének felgyújtásában, majd elásásában segédkezett. Az ítélethirdetés után a Temes megyei településen elszabadultak az indulatok, a fiú kétségbeesett anyjának segélyhívására a rendőrség különleges egységei szálltak ki.

A 15 éves fiú, aki segített két másiknak a meggyilkolt Mario holttestének eltüntetésében, visszatért Csenébe, ahol az országot elborzasztó bűncselekményt januárban elkövették. Mint beszámoltunk, a Temes megyei törvényszék alapfokon az egyik 15 éves fiúra 15 év szabadságvesztést szabott ki, a másik, ugyancsak 15 éves tinédzsert nem letöltendő börtönbüntetésre ítélte, hanem napi szintű pártfogói felügyeletet rendelt el az esetében hat hónapra. A büntetést bűnpártolásért és holttest meggyalázásáért kapta.

Mario Berinde temetése. | Fotó: képernyőmentés

Miután kiderült, hogy utóbbi 15 éves hazatért, a helyiek összegyűltek a tömbház körül, ahol a fiú az anyjával és a nővérével lakik: kiabáltak, tojással és liszttel dobálták meg a lakásuk ajtaját, számol ne az Observator. Be is horpasztották az ajtót, ráadásul az anya elmondása szerint néhány nappal korábban petárdákat is robbantottak a bejáratuk előtt.

A kétségbeesett nő a 112-n keresztül segítséget kért, mivel elmondása szerint nem érezte magukat biztonságban. Három rendőrautót, a rendőrség különleges egységeit és egy csendőrségi furgont irányítottak a helyszínre. A tinédzsert néhány percen belül kivitték a lakásból.

Az Observator szerint az anya feljelentést akar tenni az ügyben. A lincshangulat mindössze öt nappal azután alakult ki, hogy a Temes megyei törvényszék meghozta az elsőfokú ítéletet az ügyben. A harmadik elkövető, a 13 éves gyermek esetében lezárták a nyomozást, mivel ő koránál fogva még nem büntethető.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?