Levélben mondott köszönetet Orbán Viktor Marcel Ciolacunak

Levélben mondott köszönetet Marcel Ciolacu román kormányfőnek Orbán Viktor miniszterelnök a napokban lezajlott bukaresti tárgyalásaikért, valamint a tusnádfürdői szabadegyetem zavartalan lebonyolításának biztosításáért – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.

Fotó: Beliczay László

„Szeretném megköszönni, hogy Bukarestben fogadott. Köszönöm Önnek és a román hatóságoknak, hogy a tusnádfürdői szabadegyetem biztonságát megteremtették, és a mai beszédem békés és zavartalan lebonyolítását lehetővé tették” – írta román kollégájának Orbán Viktor. Hozzátette: a kettejük találkozója során született felvetések végrehajtásában számíthat a támogatására és az együttműködésére.

Orbán Viktor, mint korábban beszámoltunk róla, szerdán találkozott Bukarestben Marcel Ciolacu román kormányfővel. A magyar miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde alkalmával ugyan megjelentek a szélsőséges román nacionalista szervezetek, de azok nem jutottak át a hatóságok kordonján. Orbán Viktor ugyanakkor beszédében azt is elárulta, hogy a román állam hivatalos levélben tett ajánlást arra vonatkozóan, hogy kerüljék a román érzékenységet esetleg sértő témákat az előadás alkalmával.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?