Leszaggatták a temesvári református templom faláról a forradalom „magyar hangját”

Megrongálták Temesváron a református lelkészi hivatal falán a magyar feliratot.

Az 1989-es forradalom temesvári emlékhelyei közül az egyik legjelentősebb a Mária téri református templom, illetve a lelkészi hivatal, ahol a helyiek élő lánccal tiltakozva próbálták megakadályozni Tőkés László kilakoltatását. Az épület oldalán emléktábla jelzi, hogy onnan indult a rendszerváltást előidéző forradalom, a Timotei Cipariu (Battyány) utca 1. szám alatti ház falára egykoron felfestett „Éljen Tőkés László! Szabadság” feliratot pedig a felújítást követően egy táblán rekonstruálva örökítették meg.

Leszagatták a feliratot rekonstruáló táblát | Fotó: GoggleStreetView/képernyőmentés

Ezt a magyar feliratú táblát szaggatta valaki le az éjszaka folyamán. A rendőrség a rongálás miatt nyomozást indított – derült ki a Temes megyei rendőr-főkapitányság keddi közleményéből.

A feliratott eredetileg felfestették | Fotó: Urbán Tamás, Fortepan

A térfigyelő kamera felvételei szerint az eset kevéssel éjfél után történt. A Tion.ro által nyilvánosságra hozott videón egy hátizsákos férfi látható, amint darabokban letépi a feliratot. Mutogat és magyaráz valamit. Hogy pontosan mit, azt a helyi pap sem értette. Demeter Sándor a Tion.ro-nak azt mondta, hogy miután kinézett az ablakon és rászólt, a garázdálkodó férfi távozott. „Nem tudom, hogy magyarellenes cselekedet volt-e vagy sem, mert nem értettem mint kiabált. Az viszont tény, hogy magyar nyelvű üzenetet tépett le”  – mondta a pap, aki értesítette a rendőrséget és bízik benne, hogy a térfigyelő kamera felvételeinek segítségével előkerítik a tettest.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?