Lényegesen csökkent az új esetek száma Biharban

Mindössze 67 új koronavírusos esetet regisztráltak Bihar megyében az utóbbi huszonnégy órában – közölte hétfőn reggel a megyei közegészségügyi igazgatóság (DSP).

Karácsony idején és a hétvégén látványosan csökkent az új esetek száma, ami elsősorban annak tudható be, hogy jóval kevesebb tesztet végeztek el. Korábban átlagosan több mint száz esetet jegyeztek fel naponta Biharban.

A vírusfertőzés következtében jelenleg 322 személyt kezelnek kórházban, de a járvány kitörése óta immár 15 614 személyt nyilvánítottak gyógyultnak, miközben 640-en életüket vesztették Bihar megyében a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben – tudatta közleményében a hatóság.

Az utóbbi egy napon a rendőrség és a csendőrség összesen 2150 karanténba helyezett és 911 házi elkülönítésben lévő személyt ellenőrzött. Ugyanakkor a járványügyi intézkedések betartásának megfigyelése miatt górcső alá vettek 126 kereskedelmi helyiséget és 74 közszállítási járművet. Az észlelt szabálytalanságok miatt 119 jegyzőkönyvet állítottak ki, melyből 36 figyelmeztetés volt, de 83 esetben büntettek is összesen 29 100 lej értékben.

Az utcai járőrszolgálatok szintén ellenőrizték a járványügyi intézkedések betartását, és ezek megszegéséért 9 figyelmeztetés mellett 6 esetben büntettek is összesen 3000 lej értékben.

(A nyitókép illusztráció | Fotó: MTI)

Kapcsolódók

Kimaradt?