Lemondott Kalotaszeg református esperese, aki a melegek kínzásáról posztolt az olimpiai megnyitó után

Lemondott esperesi tisztségéről Vincze Minya István református lelkész, aki a párizsi olimpia megnyitója kapcsán arról posztolt a Facebookon, hogy az LMBTQ embereket élve kiherélné, felnégyelné és megnyúzná.

A kalotaszegi esperest Kató Béla püspök felszólította, hogy mondjon le, azóta eljutott hozzá Vincze Minya István lemondása – írta meg az üggyel foglalkozó Transtelex portál.

Fotó: Erdélyi Református Egyházkerület

Bár Vincze Minya István lemondott az esperességről, továbbra is református lelkipásztorként szolgálhat a Nyárszó-Sárvásári Református Egyházközségben. Kató Béla elfogadta az esperes lemondását, de kiemelte, hogy az egyházi szabályok értelmében csak fegyelmi úton lehet valakit a papságától megfosztani.

A püspök a portálnak az eset kapcsán elmondta: sajnálatosnak tart minden olyan esetet, amikor az emberek nem gondolkodnak és érzelmeik által vezetve ilyen dolgokra ragadtatják magukat. Aki ilyen érzelmeket fogalmaz meg, az kárt okoz magának és a közösségnek is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?