Lélegeztetőgépeket és oxigénkoncentrátorokat kapnak a kórházak az Unifarm tartalékából

Az egészségügyi minisztérium 396 fix és mobil lélegeztetőgépet, valamint 20 oxigénkoncentrátort oszt ki a kórházaknak az Unifarm állami vállalat tartalékából – döntött az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) pénteken.

A CNSU tájékoztatása szerint a döntést a koronavírus-fertőzöttek számának exponenciális növekedése indokolta, amely a kórházak, főleg a sürgősségi és intenzív terápiás osztályok túlzsúfoltságához vezetett.

Az egészségügyi intézmények lélegeztetőgép-szükségletének növekedése ugyancsak ezen felszerelések gyors kiutalását tette szükségessé, a közbeszerzési eljárás ebben az esetben ugyanis túlságosan hosszadalmas lett volna.

Florin Cîţu miniszterelnök már korábban bejelentette, hogy lépéseket tesznek annak érdekében, hogy az Unifarm vállalat raktárán levő egészségügyi felszereléseket felhasználják a súlyos állapotban lévő Covid-betegek ápolására. Az Unifarm vállalat egyedüli részvényese a román állam, amely az egészségügyi minisztériumon keresztül gyakorolja a vállalattal kapcsolatos jogait és kötelességeit.

A felszerelések esetleges megrongálódása esetén az egészségügyi intézmény fizeti a javítási költségeket a határozat szerint.

(Címlapfotó forrása: Románia Kormánya Facebook-oldal)

Kapcsolódók

Kimaradt?