Kvóta: még egyetlen medvét sem lőttek ki

Egyetlen medvét sem lőttek ki a barnamedvékre vonatkozó intervenciós kvótákról szóló miniszteri rendelet alapján, jelentette ki hétfőn Mircea Fechet környezetvédelmi, víz- és erdőügyi miniszter.

Mint ismeretes a rendeletet mandátuma utolsó napján adta ki Tánczos Barna volt tárcavezető, ám Fechet szerint ez kapcsolatban előbb meg kell várni a Román Akadémia álláspontját.

A környezetvédelmi miniszter azt mondta, a barnamedvékre vonatkozó intervenciós kvótákról szóló miniszteri rendelet „kezdeti” fázisban van, a Román Akadémia véleményezésére vár. Miután ez megszületett, a szakértők és a települések képviselőinek bevonásával fog döntést hozni az ügyben – mondta.

Illusztráció: Farkas Endre

Ugyanakkor kifejtette, hogy a medve és ember közötti minden érintkezést kerülni kell, mert vadállatról van szó.

„A medvéknek az erdőben a helyük, ezért mindig azt üzenem a lakosságnak: a medve felé ne dobjunk se ételt, se más tárgyakat. Hagyni kell, hogy a medve maradjon ott, ahol a helye van” – fogalmazott a miniszter.

Tánczos Barna tárcavezető június 14-én jelentette be, hogy aláírta azt a rendeletet, amely szerint 426 barnamedvét megelőzési céllal, újabb 55 példányt pedig beavatkozási céllal lehet kilőni, de előzetesen nem kérte ehhez a Román Akadémia természeti emlékek gondozásáért felelős bizottságának (CMN) hozzájárulását.

A hatályos törvények szerint indokolt esetben a környezetvédelmi minisztérium a tárcavezető utasítására, a Román Akadémia előzetes véleményezése alapján megállapíthat vadgazdálkodási intervenciós kvótákat, „feltéve, hogy nincs elfogadható alternatíva, és a derogációk nem veszélyeztetik az érintett fajok populációinak megmaradását a természetes élőhelyükön”.ű

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?