Külügyminiszteri találkozó: fenyegetők az orosz csapatmozgások, de „jó irányba mozdultak el a dolgok”

A román–lengyel–török háromoldalú egyeztetés nagyon jól működik, és egyre hasznosabbá válik, fennállásának kilenc éve alatt hozzájárult az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) megerősítéséhez és a keleti szárny biztonságához – jelentette ki pénteken Bogdan Aurescu külügyminiszter.

A román diplomácia vezetője lengyel és török hivatali kollégájával, Zbigniew Rauval és Mevlut Cavusogluval együtt részt vett pénteken a román–lengyel–török háromoldalú találkozó plenáris ülésén, amelynek végén közös nyilatkozatot írtak alá.

Az ülést követő sajtótájékoztatón a román tárcavezető rámutatott, 2009-ben, amikor stratégiai üzletekért felelős államtitkárként kezdeményezte a háromoldalú egyeztetést, nem gondolta, hogy ennyire hasznosnak fog bizonyulni. Az évek során azonban egyre jelentősebbé vált, hozzájárulva a NATO megerősítéséhez és a keleti szárny biztonságához.

Hozzátette, az idei ülésnek különleges aktualitást adott a Fekete-tenger térségében kialakult „aggasztó helyzet". Mint mondta, a csütörtöki bejelentéssel, miszerint Oroszország visszavonja csapatait az ukrán határról, jó irányba mozdultak el a dolgok, ettől függetlenül azonban továbbra is szükség van egy alapos mérlegelésre annak megállapítására, hogy mi vezetett e rendkívül feszült helyzethez, illetve hogy miként kerülhető el a jövőben az ilyen szituációk kialakulása.

A miniszter beszélt arról is, hogy Klaus Iohannis államfő javaslatára a két partnerország külügyminisztere javasolni fogja a védelmi minisztereknek, hogy maguk is tartsanak hasonló háromoldalú megbeszéléseket a biztonság terén való együttműködés erősítése érdekében.A török, a román és a lengyel külügyminiszter

Aurescu rámutatott, a nap folyamán újabb ülést tartanak, amelyhez a grúz és az ukrán diplomácia vezetője is csatlakozik. „Ez kiváló alkalom lesz arra, hogy ismét kifejezzük támogatásunkat a két állam szuverenitása és területi integritása iránt" – fogalmazott, hozzátéve, hogy Románia ugyanakkor hangsúlyozni fogja elkötelezettségét e két ország védelmi képességeinek megerősítése mellett, és támogatásáról biztosítja azokat EU-integrációs törekvéseikben.

A találkozó után a török külügyminiszter elmondta: a román–török viszony „példaértékűnek” tekinthető a régióban, ugyanakkor az egység és szolidaritás fontosságát hangsúlyozta. Mevlüt Çavuşoglu úgy fogalmazott: a Fekete-tenger régiója a „közös otthonunk”, amelytől „távol kell tartani a feszültségeket”. „Mindannyian aggódunk a legújabb fejlemények miatt, de a közelmúltban ígéretes híreket kaptunk, és reméljük, hogy a párbeszéd és a diplomácia diadalmaskodni fog” – mondta a török külügyminiszter.

Zbigniew Rau lengyel külügyminiszter úgy nyilatkozott a biztonsági kérdésekkel foglalkozó egyeztetést követően, hogy a Románia, Lengyelország és Törökország közötti rendszeres találkozók egyedülálló perspektívát nyújtanak a NATO szerepéről ezekben a „zavaros időkben", amikor a transzatlanti közösséget a hagyományosak mellett új fenyegetések is érik.

A lengyel diplomácia vezetője kiemelte, a felek megegyeztek abban, hogy a NATO-t a legerősebb katonai szövetséggé kell tenniük. Abban is megállapodtak, hogy továbbra is támogatni és erősíteni fogják a transzatlanti kapcsolatot, hiszen az kulcsfontosságú a három ország védelme és a nemzetközi biztonság szempontjából. Ezenkívül megerősítették a régió stabilitása és biztonsága iránti szilárd elkötelezettségüket a Balti-tengertől a Fekete-tengerig. „Örülök, hogy mindhárom országnak ugyanaz az álláspontja a NATO készenlétének fenntartásáról a keleti szárnyon” – jelentette ki Zbigniew Rau.

Ő is beszélt arról, hogy aggodalommal töltik el az orosz csapatmozgások az ukrán határon és a Krímben. A lengyel külügyminiszter szerint ez a katonai tevékenység a térségben folytatott szélesebb körű, destabilizáló orosz akciók részét képezi. „Reméljük, hogy hamarosan megszűnik” – jelentette ki.

Kapcsolódók

Kimaradt?