Különös csaláson kaptak négy megyében több diákot a pótérettségin

Kizárják a pótérettségiről azokat a vizsgázókat, akik csaltak az írásbeli vizsgán – közölte Sorin Cîmpeanu tanügyminiszter.

A központi média arról számolt be, hogy több diákot kizártak a pótérettségi szerdai vizsganapján, miután a Facebookról másolták le a tételek megoldásait. A miniszter szerint öt teremben történt csalás: a brăilai Panait Istrati, a brassói Rucăreanu és a craiovai Constantin Brâncuşi szakközépiskolában, valamint a Târgu Jiu-i sportiskolában.

A csalók egy Facebook-csoportra töltötték fel a kapott tételeket vizsga közben, otthon maradt diáktársaik pedig hozzászólásban írták meg a feladatok megoldásait. 

Az érintett vizsgaközpontoknál vizsgálat indult annak megállapítására, hogy pontosan hány vizsgázó érintett az ügyben. „Azokat a tanulókat, akik nem értették meg, hogy nem vihetnek be a terembe kommunikációs eszközöket, természetesen kizárják a vizsgáról, és a következő két vizsgaszesszión nem vehetnek részt” – magyarázta a tárcavezető.

Sorin Cîmpeanu hozzátette, az iskolákban nem lehet olyan szigorú ellenőrzéseket végezni, mint a repülőtereken, és a felügyelő tanároknak is egyre nehezebb a dolguk, hiszen a technológia fejlődésével egyre kisebb méretű eszközök jelennek meg, amelyeket nehéz észrevenni.

A miniszter rámutatott, amennyiben a vizsgálat során kiderül, hogy a felügyelő tanároknak módjukban állt volna megakadályozni a csalást, de nem tették meg, maguk is büntetésre számíthatnak. 

(Címlapfotó forrása: Adobe Stock)

Kapcsolódók

Kimaradt?