Közel egy évig dolgoztak Tăriceanu bíróság elé állításán, de oda lehet az ügyészek munkája

A Călin Popescu Tăriceanu volt szenátusi elnök elleni vád ejtését kérte az ügyön dolgozó ügyészek egyike – értesült a legfőbb ügyészséghez közeli forrásokból a G4Media portál.

A hírforrás szerint a vádhatóság emberei megdöbbenéssel fogadták kollégájuk döntését, aminek nyomán első fokon valószínűleg felmentik majd a Demokraták és Liberálisok Szövetségének (ALDE) elnökét. Ebben az esetben az ügyészség fellebbezni fog – áll az intézmény keddi közleményében.

Tăriceanu ellen azért indítottak eljárást tavaly decemberben, mert az ügyészség szerint házelnöki minőségében megakadályozta, hogy érvényt szerezzenek egy bírósági ítéletnek, amely megfosztotta volna mandátumától a szociáldemokrata párti (PSD) volt szenátort, Ovidiu Marciu, akinek az esetében az igazságszolgáltatás összeférhetetlenséget állapított meg.

Az érintettet közjogi cím bitorlásával, az egykor miniszterelnöki tisztséget is betöltő Tăriceanut pedig az ebben való bűnrészességgel és hivatali visszaéléssel vádolták meg.Călin Popescu Tăriceanu egz korábbi kihallgatás után | Fotó: Agerpres

Kapcsolódók

Kimaradt?