banner_VpBVFWkY_GYAM - maszol webbanner 970x250.png
banner_rvYtcHzr_GYAM - maszol webbanner 728x90.png
banner_CyymSrg3_GYAM - maszol webbanner 300x250.png

Környezetvédelmi miniszter a Maszolnak: többen perekkel támadják a betétdíjas rendszert

Decemberben még csak 30 ezer, márciusban már 80 millió csomagolóanyagot váltottak vissza a lakosok, ezek nagy része pillepalack – jelentette be Mircea Fechet Marosvásárhelyen. Éves bontásban 7-8 milliárddal számolnak. A Maszol kérdésére kifejtette: minden újdonság bevezetésekor vannak és lesznek elégedetlenek, de erre számítottak. 

Mint mondta, azt szeretnék elérni, hogy az első évben a visszaváltható csomagolóanyagok 65 százalékát, a harmadikban legalább 90 százalékát gyűjtsék be. A tárcavezető hangsúlyozta, az országban jelenleg működő hulladékgazdálkodási rendszer keretében a szemétnek mindössze 12 százalékát gyűjtik szelektíven és emiatt óriási bírságot fizetnek a megyék a Környezetvédelmi Alapba. Románia ellen nem egy alkalommal indult kötelezettségszegési eljárás ezen a területen – emlékeztetett Mircea Fechet. Közölte, Románia napi 18 millió eurós bírságot fizet azért, mert nem megfelelő a szelektív hulladékgyűjtési rendszer.

Fotó forrása: Mircea Fechet Facebook-oldala

A RetuRO működésével a szeméttel teli országból egy jól teljesítő újrahasznosító állam lehetne – mondta Fechet. Németország után ugyanis ez Európa legszélesebb körű csomagolóanyag-visszaváltási rendszere, a világon egyedülálló azzal, hogy központosított hálózatként működik – állítja a miniszter.

A miniszter által sikerként emlegetett rendszer azonban nem minden gazdasági szereplő tetszését nyerte el. Mint írtuk, tizenhét vállalat, italgyártók és -forgalmazók, köztük a romániai ásványvízpiac egyik vezető szereplője, valamint bortermelők bíróságon kérik az italcsomagolások visszaváltási rendszerének felfüggesztését.

A Maszol kérdésére a környezetvédelmi miniszter megerősítette, hogy peres ügyeik vannak ezen a téren, ugyanakkor közölte, nem hátrálnak meg. A környezetvédelmi minisztérium és a RetuRO cég jogászai gondoskodnak arról, hogy a pereket megnyerjék. Közölte, minden újdonság bevezetésekor vannak és lesznek elégedetlenek, de erre számítottak. Nem függesztik fel a rendszert.

(Nyitókép: Agerpres)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?