Könnygázt vetettek be a tüntetők ellen

Könnygázt vetettek be hétfőn a csendőrök a kormánypalota előtti téren zajló engedélyezetlen tüntetés résztvevői ellen, akik áttörték a biztonsági kordont, petárdákat és füstbombákat dobáltak.

A fővárosi csendőrség sajtóirodája hangsúlyozta, hogy a könnygáz bevetésére a rend helyreállításához volt szükség. A tüntetők között vannak olyan személyek, akik a rendfenntartók elleni erőszakra uszítják a tömeget, idézi a tájékoztatást az Agerpres hírügynökség.A tüntetők ujjongtak, amikor Klaus Iohannis bejelentette, hogy lemond | Fotó: Agerpres„Ismételten ajánljuk a tüntetőknek, hogy tartózkodjanak a törvénytelen magatartástól, és jelentsék a jelenlévő csendőröknek az erőszakra uszító és egyéb törvénysértő személyeket” – olvasható a közleményben.

Utóbb a csendőrség közölte, hogy bűncselekmények és szabálysértések elkövetésének gyanújával előállítottak hat tüntetőt, akik ellen eljárás indul.

Mint megírtuk, több százan gyűltek össze hétfőn a kormánypalota előtti Victoriei (Győzelem) téren Călin Georgescu volt független elnökjelölt felhívására, aki a nagy áruházláncok bojkottjára szólította fel a híveit.

A tüntetők ujjongtak, amikor Klaus Iohannis bejelentette, hogy lemond az államfői tisztségről, majd áttörték a biztonsági kordont, összecsaptak a rendfenntartókkal, és petárdákat dobáltak az irányukba.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?