Konferencia és fesztivál Tusnádfürdőn – A téma az ember és a medve együttélése

Harmadik alkalommal ad otthont ezen a héten Tusnádfürdő a Tusnad Eco Bear Conf elnevezésű konferenciának. A négynapos, fesztiválprogramokkal kiegészült szakmai tanácskozás középpontjában az emberek és a medvék együttélése, a konfliktushelyzetek és azok kezelése, megelőzése áll. Az eseményen mutatják be az emberek és a barnamedvék közötti konfliktusok valós idejű megfigyelésére és előrejelzésére kifejlesztett új digitális radart.

Tusnádfürdőn találkoznak és osztják meg egymással gondolataikat a barnamedvék és az emberek együttélésének kérdéseiről hazai és nemzetközi szakemberek a harmadik Tusnad Eco Bear Conf elnevezésű konferencián. A 2022-ben elindított sorozaton elhangzott előadások a kezdeményezők szándéka szerint elősegítik gyakorlati és életképes megoldások kidolgozását az ember és a vadon élő állatok közötti konfliktusok csökkentésére „az ember által uralt tájakon”.

Köszöntőkkel és öt lebilincselő előadással indult a konferencia első napja kedden a tanácskozásnak helyszínt adó tusnádfürdői hotelben. A megjelenteket Imets István főszervező, valamint Butyka Zsolt polgármester üdvözölte, majd elkezdődtek a 15 perces előadások, amelyek a legkülönfélébb módon közelítették meg az ember-medve egymás mellett élésének kérdéskörét.

Butyka Zsolt polgármester köszönti a résztvevőket | A szerző felvétele

Mint a Maszol kérdésére Imets István főszervező megosztotta, 14 országból érkeztek résztvevők a konferenciára, de Ukrajnából csupán online formában kapcsolódnak majd be a tanácskozásba. „Ilyen jellegű és ilyen léptékű esemény ebben a tematikában még nem zajlott ezidáig” – emelte ki Imets István. Mint megosztotta, a keddi és szerdai nap 39 előadást foglal magában, amelyet panelbeszélgetés is kiegészít, méghozzá a technikai eszközök felhasználásáról a konfliktus-menedzsmentben.

A csütörtöki nap a terepmunkáé, ami magában foglalja egy kárfelmérést, kármegelőzést célzó applikáció bemutatását, amit a Szent Anna-tó, Mohos-tőzegláp környékén is bemutatnak majd. Délután pedig a tusnádfürdői intervenciós csapat munkáját ismertetjük” – mondta a szakember. Pénteken workshop teszi teljessé a szakmai programot, amely az intervenciós csapatokról szól, nyolc ország, valamint Hargita és Kovászna megye intervenciós csapatainak képviselői lesznek jelen, tudtuk meg.  

„Tusnádfürdőn rengeteg munkát fektettünk abba, hogy az intervenciós csapat hatékony legyen. A számok szépen mutatják, hogy az elmúlt közel négy év milyen eredményeket hozott. Ezen eredmények mögött az is ott van, hogy rengeteget kommunikáltunk, nagyon sok technikai munkát végeztünk. A négyfős intervenciós csapatunk tevékenységét egy tizenöt fős háttércsapat egészítette ki” – foglalta össze Imets István.

Mindenkit vár a fesztivál

A csütörtökön és pénteken zajló fesztivál programjainak egyik része a város központjában, szabadtéren lesz és legfőképp diákoknak, fiataloknak, családoknak szól majd tematikus sátrak segítségével, emelte ki a főszervező. „Olyan tematikával, előadásokkal, programokkal készültünk, amelyek a tágabb közösséget is be tudják vonni, akár játékos formában is tudják nevelni a résztvevőket. A környékbeli iskolákkal tizenéve dolgozunk együtt az Alcsíki-medence területéről, kétszáz diákot várunk a fesztivál programjaira” – mondta Imets István. Mindkét napon 12 és 18 óra között zajlanak a programok, mindezzel párhuzamosan a Tusnad Eco Bear Cave látogatóközpont ingyenesen látogatható lesz mindenki számára, tette hozzá. Ha mindez nem lenne elég, csütörtökön még egy „mini ökoturisztikai konferencia” is gazdagítja a programkínálatot, amely a medve „vonzerejét” mutatja be a környék turisztikai kínálatában.

„2021-ben döntöttünk úgy, hogy nyitunk egy új platformot, ahol az érintettek tudnak találkozni és megvitatni az aktuális kérdéseket. Így jött létre az első konferencia, 2022-ben, ami után nagyon sok jó visszajelzést kaptunk. Ennek is köszönhető, hogy a harmadik kiadásra 14 országból érkeztek előadók és 200 érdeklődő regisztrált előzetesen” – idézte fel a konferenciával kapcsolatosan Imets István. Hozzátette, az évek alatt használható módszertani tudástár állt össze, amelyet szívesen osztanak meg más településekkel, bár egyelőre nem érdeklődtek sokan iránta.

Átültethető a tusnádfürdői példa

„A konferencia legfőbb üzenete az, hogy egy közösségben, attól függően, hogy mennyire adaptív és mennyire nyitott annak vezetése, néhány év alatt eldőlhet az ember-medve együttélésének a kérdése. Nálunk nem évtizedekbe, hanem 3-4 évbe telt ezt megoldani. Bár különleges helyszín, különleges helyzet a miénk, ami különleges megoldásokat igényel, de ezeket bárhol lehet alkalmazni. Le lehet másolni, kiegészíteni más helyszíneken is” – összegzett Imets István.

A nyitóelőadásokat követően Butyka Zsolt polgármester a Maszol érdeklődésére elmondta, amikor belevágtak a medve-ember együttélést körüljáró, összetett projektbe és konferencia-szervezésbe, sokan mosolyogva, sőt „medvemaffiát” emlegetve tekintettek kezdeményezésükre.

„Ehhez képest, ha a számokat nézzük, kézzelfogható javulás tapasztalható a medvék és a lakosság biztonsága szempontjából. A 2021-es 237 Ro-Alert riasztáshoz képest, 2022-ben volt 83, utána volt hat, az idén pedig 11” – emelte ki a városvezető. Hozzátette: amikor lejár a négy évre visszatekintő úgynevezett pilot program, az eredményeiket, tapasztalatukat, tudásukat át tudják adni másoknak is, hogy ne kelljen teljesen elölről kezdeni, ha valaki hasonló gondokkal küzd, mint Tusnádfürdő.

„Jó példával szeretnénk szolgálni, hogy bebizonyítsuk, ha van akarat, akkor bizonyos szinten lehet korlátozni, szabályozni mind a medvék bejárását, mind bármi mást is ebben a kérdéskörben” – mutatott rá Butyka Zsolt.

Kiemelkedő programpontja lesz az eseménynek szerdán az emberek és a barnamedvék közötti konfliktusok valós idejű megfigyelésére és előrejelzésére kifejlesztett új digitális radart prototípusának bemutatása. A konferencia és fesztivál programja elérhető a TusnadEcoBearCave Facebook-oldalán.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?