Koalíciós csörte a törvényhozók különnyugdíjának eltörléséről

Dan Motreanu, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) első alelnöke azzal vádolja a Szociáldemokrata Pártot (PSD), hogy szánt szándékkal alkotmányba ütköző törvénytervezetet nyújtott be a törvényhozók különnyugdíjának eltörléséről, és véleménye szerint Marcel Ciolacunak le kellene mondania miniszterelnöki tisztségéből, ha a jogszabályjavaslatot az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja.

„Marcel Ciolacunak le kellene mondania kormányfői tisztségéből, ha az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánítja a törvényhozók különnyugdíját eltörlő törvényjavaslatot. A törvényhozók jelenleg egy 2015-ben hatályba lépett törvény nyomán részesülnek különnyugdíjban, és Marcel Ciolacu is a tervezetet aláírók között volt” – írta hétfői Facebook-bejegyzésében Motreanu.

Azt állítja ugyanakkor, hogy a PNL mindvégig amellett érvelt, hogy minden nyugdíjat járulékfizetés alapján kellene kiszámítani. A parlament két PNL-s törvényjavaslatot is elfogadott – az egyik a különnyugdíjak eltörléséről, a másik azok megadóztatásáról szólt –, de az alkotmánybíróság mindkettőt alkotmányellenesnek nyilvánította – emlékeztetett a liberális politikus, aki szerint a PSD elnöke jogtalanul vádolja a PNL-t azzal, hogy nem törölte el a különnyugdíjakat.

Fotó: Agerpres

„Ma Marcel Ciolacu veri a mellét, hogy eltörölte a törvényhozók különnyugdíját. Azonban az Alfred Simonis (PSD) által benyújtott törvénytervezet szánt szándékkal alkotmányba ütközik” – állítja bejegyzésében Motreanu.

Emlékeztet, hogy a parlament által korábban megszavazott, a törvényhozók különnyugdíját eltörlő törvénytervezetet, amelyet elfogadása után az alkotmánybíróság több volt parlamenti képviselő keresete nyomán alkotmányellenesnek nyilvánított, szintén a szociáldemokraták nyújtották be.

Motreanu szerint a PSD most ezt a régi törvénytervezetet vette elő újra, és a precedens alapján ismét fennáll az a lehetőség, hogy a testület alkotmányba ütközőnek nyilvánítja. Új, jogászok által elkészített tervezetre lett volna szükség - sommázta a PNL első alelnöke.

A képviselőház és a szenátus együttes plénuma hétfőn megszavazta a törvényhozók különnyugdíját eltörlő törvénytervezetet. A tervezetet 382 támogató szavazattal és 3 tartózkodás mellett fogadta el a parlament; három törvényhozó nem szavazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?