Koalíciós adok-kapok: most Ciucă szólt be a szociáldemokratáknak

A jobboldali pártok együttműködésének tervéről beszélt az Antena 3 hétfő esti műsorában Nicolae Ciucă.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a szenátus elnöke azt mondta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) kongresszusán egyértelművé vált, hogy a PSD „mindent magának akar”. „De nem lehet minden az övék, a kormány is meg az államfő is, mert ez azt jelentené, hogy visszatérünk az állampárthoz. A román ember bölcsebb nálunk, és úgy intézi, hogy egyensúlyt teremtsen a hatalmak között az államban” - idézte az Agerpres Ciucăt. Kifejtette, nem egy személy érdekét, hanem egy közösség ügyét szolgálja egy jobboldali politikai konstrukció létrehozása.

Arra a kérdésre, milyen pártokat képzel el a jobboldali szövetségben, Ciucă úgy fogalmazott, hogy a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) „jobboldali pártnak tartja magát”, de erről még „kicsit elmélkedniük kell”. Ugyanakkor a kisebb jobboldali alakulatok is részét képezhetik a szövetségnek „a közös ügyért, a közös projektért”.

Ciucă szerint a PSD mindent magának akar Fotó: Nicolae Ciucă Facebook oldala

Amikor egy szóval kellett jellemeznie a romániai politikai élet vezető személyiségeit, Ciucă Klaus Iohannis államfőről azt mondta, hogy „felelősségteljes”, Marcel Ciolacu „túlságosan választott”, Mircea Geoană - „PSD”. George Simiont „populistaként” jellemezte, Traian Băsescut „játszmázónak”, Ion Iliescuról pedig kijelentette, hogy „ő volt Románia első és egyetlen PSD-s elnöke”. Beszélgetőpartnere figyelmeztette, hogy Marcel Ciolacu lehet a második PSD-s államfő, mire Nicolae Ciucă úgy replikázott, hogy „Nem hiszem”. Hozzátette, jómaga és Ciolacu egymás ellen fognak versenybe szállni. Arra a kérdésre, hogy ki nyeri majd meg az elnökválasztásokat, Nicolae Ciucă azt felelte: „Alulírott”.

George Jiglău politikai elemző szerint csupán a választási kampányt szolgálják a koalíción belüli kölcsönös támadások. Szerinte a megmérettetések után valószínűleg ismét koalíciós tárgyalások következnek a „stabilitás szükségességének jegyében”, így nem szabad túl nagy jelentőséget tulajdonítani az elhangzottaknak. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?