Kívülről megújult, bent még zajlik az építkezés a Székely Mikó Kollégiumban

Megújult a Székely Mikó Kollégium épületének homlokzata. A Sepsiszentgyörgy szívében lévő iskola belső felújításai tovább folytatódnak, eddig kicserélték a teljes víz-, fűtés- és villanyhálózatot, a padlózatot, új nyílászárókat szereltek fel és a helyükre kerültek az új iskolapadok.

Sztakics Éva, az intézmény igazgatója a Maszolnak elmondta, az általános korszerűsítés alatt folyamatosan át kell csoportosítani az osztályokat. Ezt úgy kell megoldaniuk, hogy a munkálatok ellenére ne kelljen két váltásba megszervezni az oktatást.

Fotó: Kristó-Gothárd Hunor

Amint befejeződik a főépület Erzsébet park felőli szárnyának felújítása, visszaköltöznek oda, ám akkor ki kell üríteni a Gróf Mikó Imre utcai szárnyat, majd következik az egykori Jókai-nyomda épületének felújítása. Az ígéretek szerint a januári vakáció után átadják ezt a szárnyat, ahol nemcsak osztálytermek, hanem szaklaboratóriumok és irodák is vannak. Az igazgató rámutatott, az építési vállalkozó már többször kitolta a határidőt, így ez az időpont még kérdéses.

A Székely Mikó Kollégium felújítása miatt az elemi tagozat, a tizedik és tizenegyedik osztályosok a volt Kós Károly Szakközépiskola épületében tanulnak. Sztakics Éva igazgató abban bízik, hogy a teljes felújítás a következő két évben befejeződik, és akkor a megújult épületben, a korszerűen felszerelt osztálytermekben zavartalanul zajlik majd az oktatás. A korszerűsítés a Helyi Fejlesztések Országos Programjának finanszírozása révén valósul meg, a programból 8 millió lejt kap az önkormányzat a munkálatokra, az összeg többi részét a helyi költségvetésből pótolja.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?