Kiskorúak megerőszakolásával vádolnak két kolozsvári férfit

Kiskorúak megerőszakolásával, valamint szexuális erőszak kísérletével vádolnak egy 25 és egy 30 éves kolozsvári férfit – közölte a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

A rendőrök tájékoztatása szerint két kiskorú áldozatról van szó. A kér férfit letartóztatták és büntetőeljárást indítottak ellenük.

Fotó: Adobe Stock

„Mindkét tettest 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték” – írja közleményében az IPJ. Az ügyben nemi erőszak és nemi erőszak kísérlete miatt folyik a nyomozás.

Amennyiben tudomása van gyerekekkel szembeni visszaélésről, bántalmazásról, hívja az 119-es segélyhívó számot.

Ki hívhatja az 119-et? Az a gyermek, aki úgy érzi, hogy bántalmazták, traumát okoztak neki, elhanyagolták, bármilyen fizikai vagy érzelmi erőszakot követtek el rajta. Hívhatja továbbá egy másik személy is, akinek tudomása van ilyen helyzetről, egy barát, kolléga, szomszéd vagy rokon.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?