Kirúgják és letartóztatják a korrupcióval vádolt ártándi határrendészeket

A Debreceni Törvényszék Katonai Tanácsa elrendelte a letartóztatását azoknak a határrendészeknek, akiket minősített vesztegetés gyanújával a román-magyar határ menti, Nagyvárad melletti Bors–Ártánd határátkelőnél kedd este végrehajtott nagyszabású bűnügyi akciót követően vettek őrizetbe – közölte a magyarországi Központi Nyomozó Főügyészség szombaton az MTI-vel.

A Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján indult korrupciós bűncselekmények miatt a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészségen folyamatban lévő bűnügyben a bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően 16 határrendész letartóztatását, valamint egy határrendész és egy civil személy bűnügyi felügyeletét rendelte el – közölték. Hozzátették: a bíróság pénteki ülésén a 18 gyanúsított meghallgatását és védőik felszólalását követően megalapozottnak látta a szökés, elrejtőzés veszélyét, valamint, hogy szabadlábon hagyásuk esetén megnehezítenék vagy meghiúsítanák a bizonyítást.

Fotó: Borsi Balázs

A határrendész, akivel szemben alacsonyabb büntetési tételű korrupciós bűncselekmény gyanúját közölte az ügyészség, valamint egy civil személy bűnügyi felügyeletének elrendelésére azért került sor, mert jelenlétük az eljárás során így is biztosítható – magyarázták.

A kényszerintézkedések hatálya alatt álló határrendészekkel szemben a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság fegyelmi eljárást indított, és valamennyiük szolgálati jogviszonyának felfüggesztéséről rendelkezett – áll a közleményben.

A főügyészség korábbi közleménye szerint a Biharkeresztes Határrendészeti Kirendeltség állományába tartozó határrendészek szolgálatban rendszeresen korrupciós bűncselekményeket követtek el. Az Ártánd, illetve Nagykereki közúti határátkelőhelyen szolgáló 17 határrendész 2022 áprilisa előtt megállapodott abban, hogy az átkelőhelyen átutazóktól rendszeresen jogtalan előnyt fogadnak el, majd az összegyűjtött készpénzt a szolgálatot követően egymás között előre meghatározott arányban elosztják.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?