Kirobbantotta a munkakonfliktust a Sanitas – követelik a bérhátralékok kifizetését a túlhajszolt alkalmazottaknak

A munkakonfliktus kirobbantását jelentette be csütörtökön az egészségügyben dolgozók szakszervezeteit tömörítő Sanitas Szövetség.  A követelések közé tartozik a bérhátralékok kifizetése minden egészségügyben és szociális ellátásban dolgozó alkalmazott számára, illetve a 2017/153-as közalkalmazotti bértörvénybe foglalt bérjogosultságok kifizetése is – szögezi le Facebook-oldalán a Sanitas.

A Szövetség rámutat, hogy az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók nagy részének fizetése nem nőtt az utóbbi években a jelenleg hatályban levő bértörvényben megszabottaknak megfelelően, a bérpótlékokat, az ügyeletekért, éjszakai munkáért járó juttatásokat még mindig a 2018-as alapfizetést, és nem a jelenlegit figyelembe véve számítják ki.

Emellett nem fizetik a túlórákat, bár a törvény ezt előírja, a vakációs utalványok értéke sem nőtt a törvénybe foglaltaknak megfelelően.

„Mindezek tetejébe az üres álláshelyek ismételt befagyasztása olyan munkaerőhiányhoz vezetett, amire az elmúlt 20-30 évben nem volt példa, így a személyzet túlhajszolt, motiválatlan és más munkahely után néz! Következésképpen kirobbantjuk a kollektív munkakonfliktust annak érdekében, hogy minden egészségügyi dolgozó, a kisegítő személyzet, az egészségügyi igazgatóságok (DSP) és a szociális ellátási rendszer minden dolgozója megkapja az eddig nem biztosított bérjogosultságát” - írja a Sanitas.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?