Kiöntött a Nyikó patak, le kellett zárni egy Hargita megyei utat

Illusztráció: PixabayA rendőrség által működtetett InfoTrafic központja hétfő délelőtt közölte, hogy leállították a közúti forgalmat a DN13C jelzésű úton, a Hargita megyei Székelykeresztúr és Székelyszentlélek között, miután a Nyikó patak elöntötte az úttestet vasárnap éjjel.

A Maszol megkeresésére Kovács Lehel, a Székelyszentléleket is magába foglaló Farkaslaka község polgármestere elmondta, a heves esőzés és a nagy mennyiségű hóolvadást követően a Nyikó patak annyira felduzzadt, hogy sem a patakmeder, sem az út melletti sánc nem bírta elszállítani a vízmennyiséget, ezért a Nyikó kiöntött az úttestre. A problémás szakaszon akkora vízmennyiség gyűlt össze, hogy a hatóságok kénytelenek voltak lezárni a közlekedést.

A forgalmat vasárnap éjfél környékén állították le, és hétfő délelőtt nyitották meg, miután a víz kellőképpen leapadt, de azután is 10 kilométer/órás sebességkorlátozás volt érvényben. A polgármestertől megtudtuk azt is, hogy rég nem volt ilyesmire példa a településen. Szerinte a mostani eset azért következhetett be, mert a közelben lévő híd áteresztőképessége nem volt megfelelő, illetve a patak medre sem volt kellőképpen mély. Az útügy hétfő délelőtt már a helyszínen dolgozott, hogy a patak medrét kellőképpen kitakarítsák, illetve megmélyítsék. Az eset során személyi sérülés nem történt, a lezárás előtt egy autó próbált átkelni – sikertelenül –, de akkor sem történt anyagi veszteség vagy személyi sérülés. Az elöljáró szerint a híd átépítése lenne a megoldás, de mivel az az útszakasz már nem tartozik a községhez, így ők nem tehetnek sokat az ügy érdekében. Hozzátette, mindenképp jelentik a történteket az útügyi hatóságoknak, és reménykednek, hogy az eset rávilágít arra, hogy szükséges a híd korszerűsítése.

Petres Sándor Hargita megye prefektusa megkeresésünkre elmondta, nem túl gyakori az ilyen eset a megyében, már régóta nem volt ekkora mennyiségű csapadék és hóolvadás ilyen rövid idő alatt. Hozzátette, nem tudják kizárni azt, hogy hasonló eset történjen még, de ahogyan most is, az illetékesek gyorsan és megfelelően tudnak reagálni.

Hasonló probléma szokott még lenni az is, hogy nagy esőzést követően, ha hírtelen lehűl az idő, a fák nem bírják el a nagy mennyiségű vizes havat és kidőlnek az úttestre, de az ilyen esetekre is fel vannak készülve az illetékesek – biztosított a prefektus.

A hétvégén országszerte több helyszínről is érkeztek jelentések csúszós útszakaszokról, de útlezárások nem voltak. Szombaton és vasárnap az ország több területen is narancssárga és sárga kódjelzésű riasztás volt érvényben erős szél, hóvihar és heves esőzés miatt.

Kapcsolódók

Kimaradt?