Kiadták az Egyesült Államoknak a több száz amerikait átverő román alpolgármestert
Kiadták pénteken az Aerikai Egyesült Államok nyomozó hatóságának azt a bánsági alpolgármestert, aki kilenc évvel ezelőtt több mint egymillió dollárral károsított meg több száz amerikait.
Dorin Racut februárban vette őrizetbe az Interpol. Akkor már a Krassó-Szörény megyei Varadia község alpolgármestere volt. 2020-ban választották meg – előbb helyi tanácsosnak – úgy, hogy közben az Egyesült Államokban már körözték.
A Dorin Munteanu néven is ismert férfit még 2014 augusztusában tartóztatták le Louisiana államban online és telefonos csalás miatt. Mint már beszámoltunk róla: többedmagával több mint egymillió dollárt csalt ki különböző személyektől, akiket a Craiglist és Ebay internetes apróhirdetési és aukciós oldalakon vert át. Illegálisan tartózkodott az Egyesült Államokban, ahol személyazonossággal való visszaélés, lopott javak birtoklása, hamisítás, pénzmosás és hivatalos személlyel szembeni ellenállás miatt emeltek vádat ellene. A tárgyalás előtt szökött el az országból. Visszatért Romániába és megváltoztatta a nevét.
Racut pénteken a bukaresti Henri Coandă repülőtéren adták át az amerikai hatóságoknak. Visszaszállították Louisiana államba, hogy ott bíróság elé állítsák az elkövetett tetteiért.
CSAK SAJÁT