Két sztrádaszakaszt kell építeni legkésőbb 2030-ig a SAFE hitelkeretből

Ilie Bolojan miniszterelnök pénteken közölte, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta a két moldvai autópálya-szakasz – Iaşi-Ungheni és Suceava-Siret – finanszírozását a SAFE védelmi hitelkeretből.

Iaşi megyei látogatásán a kormányfő hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások kiemelten fontosak a régió közlekedési kapcsolatai szempontjából. Emellett védelmi szerepük is jelentős, mert kettős – polgári és katonai – felhasználású autópálya épül az uniós pénzből.

Két moldvai autópálya-szakasz épülhet | Illusztráció: Cristian Pistol/CNAIR/Facebook

Az Agerpres beszámolója alapján Bolojan elmondta, hogy a beruházást legkésőbb 2030-ig kell megvalósítani, a tervezési és kivitelezési szerződéseket várhatóan idén tavasszal írják alá, a munkálatok pedig ősszel vagy legkésőbb 2027 tavaszán kezdődhetnek meg. A kormányfő kiemelte, hogy a központi intézmények mellett a helyi önkormányzatok együttműködése is kulcsfontosságú ahhoz, hogy a beruházások minél gyorsabban elindulhassanak.

Pénteki Iaşi megyei látogatása során Ilie Bolojan a polgármesterekkel az idei költségvetésről, a helyi adókról, valamint az Anghel Saligny program finanszírozásairól is egyeztet, azzal a céllal, hogy az önkormányzatok hatékonyabban tudják ellátni feladataikat és javuljanak a lakosságnak nyújtott szolgáltatások.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?