Késik a hazai dinnyetermés

A megszokottnál két héttel később, legkorábban július 1-jén kerül piacra. A termesztők azt mondják, a hideg tavasz késleltette a növény fejlődését, bár ők időben elültették.

A gazdák attól tartanak, esélyük sincs, hogy versenyben maradjanak a Görögországban termesztett dinnyével szemben, az import ugyanis alacsony áron már júniusban elárasztja a hazai piacot.

Fotó: Pixabay

A Găndul idézi az egyik dăbuleni termesztőt, aki arra panaszkodik, hogy az ültetvényt jég verte el, és a nyulak is dézsmálják a termést, bár éjszaka is kinn maradnak a földeken, hogy a rágcsálókat távol tartsák. A szupermarketekben és a piacokon már 4 lejes kilogrammonkénti áron kínálják a Görögországból és a Törökországból behozott dinnyét, bár a vásárlók inkább a hazait részesítik előnybe.
A hazai dinnyetermesztés központja Dolj megye,
azon belül pedig Dăbuleni város, ahol mintegy 1500-an foglalkoznak dinnyetermesztéssel. Ezer hektáron terem náluk dinnye, 750 hektáron görögdinnye és 250 hektáron sárga dinnye. A dăbuleni termesztők az erdélyi piacokon is jelen vannak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?