Kérdőívben várják a marosvásárhelyiek javaslatait az épített örökség védelméről

Beleszólhatnak a marosvásárhelyi lakosok abba, hogy miként alakítsa ki a városháza az új zöldövezeteket, illetve milyen intézkedéseket hozzanak az épített örökség védelmének érdekében. A lakosság észrevételeire és azok megoldási lehetőségeire vonatkozó kérdőív a város védett, épített övezeteire vonatkozó településrendezési tervhez tartozó konzultatív tanulmány részét képezi.

A lassan két hete elérhető és kitölthető online kérdőív arra kéri a marosvásárhelyi lakosokat, hogy mondják el véleményüket a város történelmi részeiben kialakítandó zöldterületekről, de a lakosság biztonságának érdekében hozható intézkedésekről is nyilatkozhatnak a kitöltők. A városháza sajtóirodájától megtudtuk, hogy az ebben megjelenő véleményeket is figyelembe véve alakítják az elkövetkezendő évek fejlesztési terveit, változtatásait. Mi is kitöltöttük a kérdőívet, hiszen kíváncsiak voltunk arra, hogy a kérdések valóban a város reális problémáit hivatottak-e feltárni.

A kérdések első részében a tömegközlekedéssel kapcsolatos véleményekre kíváncsiak. Tény, hogy Marosvásárhelyen a közlekedés sok téren nehézkes: a bicikliutak jelzései, amelyeket még a nyáron felfestettek, mára lekoptak, ismert, hogy több panasz is érkezett, miszerint azok kialakítását nem logikusan tervezték meg, ennek egyik eredménye, hogy nem is biztonságosak. Emellett nagy gond, hogy a belvárosba történő bejutás egy-egy negyedből időnként gyorsabb gyalogosan, mint a tömegközlekedési eszközöket használva.

Fotó: Municipiul Târgu Mureș/Marosvásárhely Megyei Jogú Város - Facebook

A kérdőív következő részében az elhanyagolt épületekre, a tömegközlekedési eszközök, a bicikliutak, a buszmegállók állapotára, a zajszennyezésre, a parkolóhelyekre, a közvécékre, a mozgáskorlátozott személyek közlekedési lehetőségeire, a közvilágításra, valamint a kizárólag gyalogosok számára kialakított sétálóutcák iránti igényre kérdeznek rá.

A történelmi helyszínek előtérbe helyezésével bemutatásával kapcsolatban is kikérik a lakosság véleményét, sőt ötleteket is várnak, hogy ne csak a város lakosai tanuljanak egy útjuk során újabb dolgokat a városról, hanem a turisták számára is jobban elérhetőek, megismerhetőek legyenek ezek az épületek, szobrok, kis utcák. Az történelmi városrészek ideális kialakításával kapcsolatban alkotott elképzelésinket is megoszthatjuk közvéleménykutatásban.

A kérdőív kitöltése egyébként összesen hét percet vesz igénybe, ide kattintva elérhető, és február 3-ig lehet kitölteni.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?