Kelemen Hunor: globális felelősség a NATO főtitkári tisztség – Rutte Európa legcinikusabb politikusa

Nem Romániáról, hanem Klaus Iohannisról szól, hogy az államfő megpályázza a NATO főtitkári tisztségét, jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus szerdán a Digi24 hírtelevízió műsorában rámutatott, a fekete-tengeri térség geostratégiai jelentőségén túl, nem érti Klaus Iohannis elnök motivációját, hogy a NATO főtitkára legyen. Hangsúlyozta, a NATO vezetője nem ragaszkodhat saját országához, mert sokkal nagyobb, globális felelőssége van. „Nem hiszem, hogy Romániáról szól, amikor Klaus Iohannis megpályázza a tisztséget, inkább Klaus Iohannisról szól" – mondta Kelemen Hunor. Az RMDSZ vezetője hozzátette, Mark Rutte holland miniszterelnököt sem szabad lebecsülni ebben az összefüggésben, hiszen tapasztalt, és „Európa legcinikusabb politikusa".Fotó: Kelemen Hunor Facebook oldala
„Klaus Iohannis a NATO vezetője, főtitkára akar lenni, ezt értem. Utánanéztem, de a NATO történetében soha nem volt pályázat erre a tisztségre, diszkréten tárgyaltak róla, és egy olyan főtitkárt neveztek ki, akit mindenki támogatott a szövetségben. Ez természetes, hiszen ez nem egy magáncégnél vagy egy közintézménynél betöltött állás, hanem egy katonai szövetség vezetése. Az amerikaiak nélkül nem lehet döntéseket hozni, Franciaország, Nagy-Britannia, az atomhatalmak nélkül nem lehet erőltetni semmit. Mark Ruttet nem támogatom, nem tartom alkalmasnak, de Iohannis szándéka, hogy belépjen a versenybe, számomra ezen a ponton nem sokat mond. Szeretnék egy NATO főtitkárt ebből térségből, Kelet-, Közép-Európából, hiszen jelenleg ez a legsebezhetőbb terület az orosz–ukrán konfliktus szempontjából, de a Közel-Kelet irányából is. Az egész fekete-tengeri térség nemcsak a periférián sebezhető és érzékeny, hanem geostratégiai szempontból is fontos. Ebből a szempontból érthető Klaus Iohannis szándéka, de nem tudom, milyen számításokat végzett, mert keveset és szárazon kommunikál” – mutatott rá Kelemen Hunor.

Úgy véli, az államfőnek sokkal közvetlenebbnek, átláthatóbbnak és őszintébbnek kellett volna lennie azokkal, akik rá szavaztak. Az RMDSZ vezetője rámutatott, elvileg azok az államfők, akik nem támogatják a holland miniszterelnököt, Klaus Iohannist támogatnák. „Itt nem lesz szavazás, tárgyalni fognak, és valaki kiesik, vagy találnak egy harmadik jelöltet. Mark Rutte tapasztalt, ő a legcinikusabb politikus Európában. Soha nem nyert választást, mégis 12 évig volt miniszterelnök. Ne becsüljük alá azt a képességét, hogy végül össze tudja gyűjteni a többiek szavazatait, kivéve persze a Klaus Iohannisét" – tette hozzá Kelemen. Klaus Iohannis elnök az Európai Tanács szerdai rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta, hogy „zajlanak a megbeszélések, nagyon intenzívek, de a NATO-ügyeket nem a nyilvánosság előtt vitatják meg, és a tárgyalásokat nem hozzák nyilvánosságra".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?