Kelemen Hunor: az államfőt a parlamentnek kellene választania

Romániának tisztáznia kell, hogy elnöki vagy parlamenti köztársaság-e, és ezt alkotmánymódosítással lehet megtenni – jelentette ki Kelemen Hunor kormányfő-helyettes, az RMDSZ elnöke az Agerpresnek adott interjújában.

„Az Európai Unió országainak többségében az államelnököt a parlament választja. Szerintünk Romániának is ezt kellene tennie. Annak érdekében, hogy ne merüljön fel az, hogy csak díszből tartunk elnököt, nem módosítanánk az államfő hatáskörén. Ezt javasoltuk mi” – fejtette ki a magyar érdekvédelmi szövetség elnöke.

Hozzátette, ha lesz rá politikai akarat és többség, az RMDSZ ezzel a javaslattal ül le a tárgyalóasztalhoz. Beismerte azonban, hogy a jelenlegi helyzetben nem éppen időszerű az alkotmánymódosítás, viszont „eddig minden alkalommal találtak indokot az alaptörvény módosításának elhalasztására”.

Fotó: Agerpres

A koronavírus-járvány és az ukrajnai háború okozta gazdasági válsággal összefüggésben az RMDSZ vezetője a beruházások védelmét és átgondolt gazdasági és szociális intézkedéseket sürgetett. „Támogatnunk kell a gazdaságot, a beruházásokat, védenünk kell a befektetéseket, a munkahelyeket. Ha nem sikerül megvédenünk a beruházásokat, nem lesz bevételünk az állami költségvetésben, és a szociális költségeket sem fogjuk tudni kifizetni. Másrészt természetesen védenünk kell a kiszolgáltatott társadalmi réteget, amely sajnos ebben a válságos időszakban egyre nő; senkit nem szabad hátra hagynunk” – mondta a kormányfő-helyettes.

A marosvásárhelyi római katolikus teológiai líceum helyzete kapcsán, amelynek működési engedélyét a legfelsőbb bíróság megvonta, az RMDSZ elnöke kijelentette, várja az ítélet indoklását, hogy el lehessen dönteni a következő lépést. „Ez egy olyan középiskola, amit a közösség és a szülők is akarnak, támogatnak. Amint látom, ez valakit folyamatosan zavar, mert háromévente, négyévente ismétlődik a helyzet. Olyan, mint egy Netflix-sorozat. De mi nem hagyjuk annyiban a dolgot” – hangsúlyozta Kelemen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?