Kelemen Hunor: „az AUR által kínált út zsákutca”

A kormánynak folytatnia kell a munkát – üzente vasárnap Kelemen Hunor. Az RMDSZ országos elnöke szerint a helyes úton járnak, az AUR által kínált út zsákutca.

Nem sokkal azután, hogy a parlamentben felszólalt az ellenzéki pártok bizalmatlansági indítványainak vitáján, a közösségi oldalán is üzent Kelemen Hunor. Az RMDSZ országos elnöke szerint a kormánynak folytatnia kell a munkát, mert az a helyes út, nem pedig amit az AUR kínál.  

Kelemen Hunor szerint a kormánynak folytatnia kell a munkát | Fotó: RMDSZ

„Az emberek között járva érzem a bizalmatlanságot, az aggodalmat, a haragot. A kormány feladata, hogy egyetlen percig se feledkezzen meg az emberekről: őket kell képviselnie, velük kell szolidárisnak lennie – mert csak így kérhet tőlük áldozatokat. Tudom, az áfaemelés, az adók növelése és a kiadások csökkentése önmagában nem jelent reformot. Ezek csak az első lépések a költségvetési hiány betömésére. A valódi reformnak az egészségügyben, az igazságszolgáltatásban, az állami vállalatoknál és a közigazgatás hatékonyabbá tételében kell megtörténnie” – magyarázta.

Rámutatott, hogy vannak dolgok, amelyekkel ők sem elégedettek, de azt szóvá is teszik. Elfogadhatatlannak tartják például, hogy a hibák sokszor nincs következmények nélkül maradna. „A parajdi katasztrófa óta közel négy hónap telt el, és máig nem láttunk felelősségvállalást. Az ilyen ügyek tovább rombolják az államba vetett bizalmat. Gyorsabb, határozottabb döntéseket várunk” – szögezte le Kelemen Hunor.

Hangsúlyozva viszont azt is, hogy „az AUR által kínált út zsákutca”. „Csak káoszt, cirkuszt és gyűlöletet hozna. Mi viszont az államot az emberek szolgálatába akarjuk állítani. Nem könnyű feladat, de nem lehetetlen – ez az egyetlen helyes út!” – véli az RMDSZ elnöke.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?