Kelemen Hunor a tinédzserek közösségimédia-használatáról: a tiltás nem elég, nevelésre van szükség

A 15-16 év alatti gyermekek közösségi médiához való hozzáférésének korlátozása nem érhető el kizárólag intézkedésekkel és szabályozásokkal, nevelés is kell hozzá, és ebben az iskola és a család fontos szerepet játszik – jelentette ki Kelemen Hunor kedd este.

Az RMDSZ elnöke a Digi24-nek nyilatkozva elmondta, hogy az ő gyerekeinek nyomógombos mobiltelefonjuk van, és használhatják otthon az iPad-et, amikor az iskolában online megoldandó házifeladatokat kapnak. És a család úgy szeretné, úgy beszélték meg, hogy legalább 14 éves korukig a gyerekek ne legyenek jelen a közösségi médiában, írja az Agerpres.

Nem elég a tiltás. | Fotó: Pexels

Kelemen leszögezte, véleménye szerint is kockázatot rejt a gyerekek számára a közösségi média használata, de ezt nem lehet, amint azt Raed Arafat belügyi államtitkár javasolta, kizárólag törvényes intézkedéssel megtiltani. Bizonyos szabályozásra szükség van, de a családnak és az iskolai nevelésnek rendkívül fontos szerepe van ebben a kérdésben.

„A szándék rendben van, de ha nem sikerül valamennyire megoldást találni az iskolában és a családban, a tiltással nem fogsz megoldani semmit” – vélte Kelemen.

Raed Arafat belügyi államtitkár a múlt hét végén felvetette, hogy mivel a közösségi média hálózatok nagy kockázatot jelentenek a gyermekek és serdülők számára, ideje, hogy a törvényhozók felelősséget vállaljanak egy olyan jogi keret létrehozásáért, amely korlátozza a 15-16 év alattiak hozzáférését ezekhez az online platformokhoz.

Facebook-oldalára írt szombati bejegyzésében a belügyminisztérium katasztrófavédelmi főosztályának (DSU) vezetője rámutatott, hogy „különösen a közelmúltban történt rendkívül súlyos események után, amelyek főszereplői gyermekek és tinédzserek voltak” gondolkodott el mélyen ezen a témán.

„Nem lenne most a megfelelő pillanat arra, hogy Románia merész és felelősségteljes lépést tegyen, és csatlakozzon azokhoz az országokhoz, amelyek fontolgatják, vagy már eldöntötték azt, hogy korlátozzák a gyermekek és tinédzserek hozzáférését a közösségi médiához?” – írta Arafat.

Szerinte olyan országok, mint Franciaország, Ausztrália, az Egyesült Királyság és Norvégia már felismerték a kockázatot, és közegészségügyi problémaként, a gyermekeket és serdülőket veszélyeztető kérdésként kezelik ezt az ügyet.

Arafat szerint a közösségi hálózatokhoz való hozzáférést ugyanúgy tiltani kellene törvényileg a kiskorúak számára, mint a dohány- és alkoholos termékekhez, szerencsejátékokhoz és felnőttfilmekhez való hozzáférést. Ezek a platformok ugyanis kifinomult manipulációs mechanizmusokra támaszkodnak, amelyeket a figyelem felkeltésére és a függőség kiváltására terveztek – nyomatékosította.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?