Kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt zajlik a nyomozás a férfi ellen, aki baltával ölte meg feleségét kisfiuk szeme láttára

Kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt zajlik a nyomozás a férfi ellen, aki kétéves kisfiuk jelenlétében baltával ölte meg a feleségét. Mint írtuk, több baltacsapással ölte meg a 25 éves nőt a volt férje. A nyomozók szerint, féltékenység és a közös gyermek elhelyezése körüli vita áll a gyilkosság hátterében.

A Buzău Megyei Törvényszék ügyészeinek tájékoztatása szerint július 23-án kérték a törvényszéktől a vádlott előzetes letartóztatásba helyezését súlyosbított emberölés bűntette miatt. Az ügyészség közlése szerint „a vádlott 2024. július 22-én egy fejszével több ütést mért a felesége fejére és nyakára, ami a halálát okozta, elvágva a nyaki gerincét, a bűncselekményt pedig kétéves kisfiuk jelenlétében követte el”. 

Illusztráció | Fotó: Pexels

Mint közölték, a bűncselekmény súlyosságára való tekintettel a férfi ellen kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntette miatt folyik nyomozás: „figyelembe véve az ütések fokozott intenzitását, azok számát és az áldozat szenvedését az agresszió során egészen a haláláig, továbbá azt a tényt, hogy a kétéves kisfia jelen volt”.

A 25 éves nőt 36 éves férje állítólag féltékenységből, a gyermekük miatti vita során ölte meg. A szociális és gyermekjóléti igazgatóság megkezdte a helyzet felmérését, majd javaslatot tesz a bíróságnak a kiskorú igényeinek megfelelő intézkedésre. Mint korábban írtuk, úgy tudni, a szülők külön éltek, a nő nemrég a tengerpartra ment dolgozni, a kétéves gyermeket pedig a nagymamára bízta. Néhány nappal ezelőtt a nő hazatért, hogy megpróbálja rendezni a férjével a gyermek elhelyezésével kapcsolatos vitát. Dührohamában a férfi baltával támadt rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?