Kedden újra megnyitják a bukaresti moduláris Covid-kórházat

Kedden szállítják át az első száz koronavírusos beteget a bukaresti Victor Babeş Járványkórház külső részlegeként korábban létrehozott moduláris kórházba – közölte vasárnap a Facebook-oldalán Florin Cîţu kormányfő.

A főváros Pipera negyedében felépített létesítményben tavaly májustól idén januárig kezeltek Covid-betegeket. Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter ezen a héten bejelentette, hogy a járványhelyzet súlyosbodása miatt hamarosan újranyitják.

Fotók: Florin Cîţu/Facebook

Florin Cîţu közölte, vasárnap meglátogatta a moduláris kórházat, mert meg akart győződni arról, hogy mielőbb készen fog állni a betegek fogadására. Tájékoztatása szerint két hét múlva már 374 légzéstámogatásra szoruló pácienst tudnak majd kezelni a létesítményben, ami jelentősen csökkenti a kórházakra nehezedő nyomást.

A moduláris kórházat vasárnap felkereste Raed Arafat belügyi államtitkár is, aki a sajtónak megerősítette: keddtől már beutalják az első betegeket. Közölte, hogy az uniós polgári védelmi mechanizmus révén Romániába érkező oxigénkoncentrátorokat is ehhez a létesítményhez irányítják.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?