Kedden kezdődik az új parlamenti ülésszak – Kiemelt feladat lesz a teljes jogkörű kormány beiktatása

Kedden megkezdi idei második rendes ülésszakát a szenátus és a képviselőház.

A Hivatalos Közlönyben megjelent határozat értelmében a képviselőház plenáris ülését 16 órára hívták össze. A szenátus házbizottsága 12 órakor ülésezik, a plenáris ülés pedig szintén 16 órakor kezdődik.Szeptember elején új egyeztetések kezdődnek a pártok között | Fotó: Képviselőház/Facebook

A házszabályok szerint az ülésszak első napján a képviselőház és a szenátus megválasztja a házbizottságok alelnökeit, a titkárokat és a háznagyokat. A házszabályok szerint a házbizottságok tagjait a parlamenti frakciók javaslatára választják meg, figyelembe véve a frakciók létszámarányát, az adott ház politikai erőviszonyait, valamint a frakcióvezetők közötti megállapodást. A jelöltlistákat egyben, nyílt szavazással hagyja jóvá a képviselőház, illetve a szenátus jelen lévő tagjainak többsége – közölte az Agerpres.

Az új ülésszak kiemelt feladata egy teljes jogkörű kormány beiktatása. Nicușor Dan államfő korábban bejelentette, hogy szeptember elején újabb egyeztetést tart a pártokkal a miniszterelnök-jelölt kiválasztásáról.

A parlament napirendjén szerepel egyebek mellett a közalkalmazotti bérezés és a középiskolai felvételi rendszer szabályozása is.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?