Karácsonyi vásár és angyaljárás Torján

A Torjai Ifjúsági Szervezet (TISZ) ötletét karolta fel a település önkormányzata és így első ízben szerveztek az Aporok szülőfalujában karácsonyi vásárt. Ez picit módosította a Mikulásjárás időpontját is, így péntek este egy korai angyalnak is felfogható piros ruhás öregúr lepet meg 350-nél több gyereket a községháza ajándékával.

Fotó: A szerző felvétele

Dr. Daragus Attila, Torja polgármestere a Maszolnak elmondta: a Mikulásjárást kilencedik éve szervezik meg a nagyközségben. „Eddig úgy volt, hogy a Mikulás elment a község öt iskolájába, ott a gyerekek kis műsorral kedveskedtek, majd ajándékot kaptak. Idén megkeresett a TISZ képviselete, hogy támogatnánk-e egy karácsonyi vásár megszervezését, amire persze igent mondtunk, és így adódott, hogy ezúttal a kultúrotthonban került sor az ajándékosztásra” – magyarázta a Kovászna megyei település elöljárója.

Fotó: A szerző felvétele

Amíg az érdeklődők az öregúr érkezését várták, addig a Torja-Bálványos Táncegyüttes adott elő alkalomhoz illő műsort, az udvaron pedig számos kézműves terméket lehetett vásárolni, így egyebek mellett tematikus süteményeket és adventi koszorúkat is. Aki melegedni akart, az forró bort és teát is vásárolhatott, a községháza előterében pedig pillanatfotók készítésére is volt lehetőség.

Fotó: A szerző felvétele

A Mikulás már sötétedés után hajtott be kerekes „szánjával”, hiszen hó nincs a településen. Tiszteltkört tett az önkormányzat zsúfolásig telt udvarán, majd 355 csomagot osztott ki.

Fotó: A szerző felvétele

Az esemény alkalmával a torjaiakat Pittyes2es és Gyufa szórakoztatta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?