Joghurtos „merényletet” követtek el a polgármester ellen a iași megemlékezésen
Joghurttal öntötte le egy tiltakozó Mihai Chirica iași (jászvásári) polgármestert vasárnap, a román fejedelemségek egyesülésének 162. évfordulóján szervezett ünnepségen.
A „kis egyesülésnek” is nevezett történelmi esemény évfordulóján tartott koszorúzáson mintegy ezren vettek részt, de egy részük a Moldvát a Moldovai Köztársasággal összekötő autópálya építésének késése miatt meghirdetett tiltakozó akcióra ment ki az Egyesülés térre.
Az első információk szerint a „támadó”, aki a tömegből előlépve joghurttal önötte le az elöljárót, nem tartozott a sztráda-tüntetők közé. A csendőrség előállította az elkövetőt, akiről utólag azt mondták, hogy nyugdíjas hivatásos katona.
„Előlépett a tömegből, és szemrehányóan beszélt, de úgy általában véve Romániának, az egész országnak címezte a mondandóját. Azt állította magáról, hogy a hadseregben szolgált, és hogy Ploiești-ről vagy Piteștiről érkezett. Szerettük vola megtartani az ünnep méltóságát, sajnos ez az incidens megzavarta. De nem vethetek semmit a szemére, mert mindannyian hibásak vagyunk, hogy idáig fajultak a dolgok. Eltűnt a párbeszéd és a román történelmi megemlékezések iránti tisztelet, ebben mindannyian, mi, a politikai osztály is hibásak vagyunk” – nyilatkozta a történtek után Mihai Chirica.
CSAK SAJÁT