Izrael segítette a román rendőrséget az apa által túszul ejtett kislány ügyében

A román rendőrség segítséget kapott az izraeli rendőrségtől a múlt héten, amikor egy férfi túszul ejtette saját kislányát.

„A román rendőrség kérésére Izraelben parancsnoki szobát nyitott az ottani rendőrség tárgyalócsoportja, amelyben hivatásos pszichológusok és tolmácsok is részt vettek" – olvasható Izrael bukaresti nagykövetségének vasárnap küldött közleményében.

A forrás szerint az izraeli rendőrség helyszínen levő képviselője kapcsolatot teremtett a román tárgyalócsoport és az izraeli rendőrség között, az utóbbiak elemezték az adatokat, és cselekvési javaslatokat küldtek a román tárgyalócsoportnak.

Illusztráció | Fotó: Román Rendőrség

A két ország rendőrsége között optimális volt az együttműködés, írják a közleményben, és gratulálnak a román rendőröknek, a parancsnoknak, aki a helyszínen „csapatával vállvetve, türelmesen, több mint húsz órán át irányította az életmentő akciót”.
Az Ilfov megyei chiajnai férfi csütörtök este elbarikádozta magát és 5 éves kislányát a családi házban, miután bántalmazta és elkergette a feleségét. Lefilmezte a házban a gázpalackot, és közben azt mondta a kislánynak, hogy együtt fognak meghalni.

Az apja által túszként tartott kislány péntek délután szabadult. A teljes mentési akció, az első segélykérő hívástól számítva közel 28 órát vett igénybe, de szerencsére senki sem sérült meg.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?