Iohannis üzenete hanuka alkalmából: a menóra fényei a hitet, az életet és a testvériséget ünneplik

Klaus Iohannis államfő vasárnap, a hanuka ünnepe alkalmából a romániai zsidó közösségnek küldött üzenetében kifejtette, hogy „a menóra fényei a hitet, az életet és a testvériséget ünneplik, életben tartják azoknak az emlékét, akik részt vettek a modern Románia felépítésében”.

Archív felvétel | Fotó: presidency.ro„A hanuka meggyújtja a hit és a remény lángját. Zsidók nemzedékei adták tovább ennek a gyönyörű hagyománynak a fáklyáját az évek során, megosztva velünk közös értékeink gazdagságát: a szabadságot, az igazságot, a tiszteletet és az egymás iránti szeretetet. A menóra fényei a hitet, az életet és a testvériséget ünneplik, életben tartva azoknak az emlékét, akik részt vettek a modern Románia felépítésében. A hanuka első estéjét nyitó szertartás egyben alkalom arra is, hogy felidézzük a romániai zsidó közösségnek a közjó építéséhez való figyelemre méltó hozzájárulását” – fogalmazott az elnök.

Rámutat ugyanakkor, hogy „a fény ünnepe” arra is késztet bennünket, hogy elgondolkodjunk a szélsőségesség és az idegengyűlölet fenyegetéséről, amely a mai világban elharapózott, és „amely alól Románia sem mentesül”.

„A történelem fájdalmas tanulságainak mindig ösztönzően kell hatniuk a gyűlöletbeszéd elutasítására és határozott elítélésére. E gondolatok melegségével és erejével állok Románia zsidó közösségei mellé, és kívánom, hogy a hanuka fénye hozza össze önöket békében és jólétben: Hanuka Sameach!” – zárta üzenetét Klaus Iohannis elnök.

Kapcsolódók

Kimaradt?