banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Iohannis: uniós alapokból pótolható az oktatásból hiányzó pénz

Jónak minősítette az iskolák helyzetét csütörtöki sajtóértekezletén Klaus Iohannis, de hozzátette: nagyon fontos, hogy továbbra is betartsuk a korlátozó intézkedéseket. Az államfő szerint az oktatás „jelentős mértékben” támogatható az országos helyreállítási tervből. Ezek közé sorolta az iskolák felszereltségének javítását és a digitalizálást. Az államfő megbeszélést folytatott csütörtökön Sorin Cîmpeanu tanügyminiszterrel. 

Emlékeztetett: február 8-án a diákok 70 százaléka, több mint kétmillió tanuló fizikai jelenléttel kezdte a második félévet, tízezer iskolában a zöld, hatezerben a sárga forgatókönyv szerint tanítanak. Hangsúlyozta: nagyon fontos, hogy továbbra is betartsuk a korlátozó intézkedéseket.

„Reálisaknak kell lennünk, a járványnak még nincs vége. Még ha szerencsére a korlátozó intézkedések a fertőzöttek számának a csökkenéséhez vezettek is, sajnos nem mondhatjuk azt, hogy megúsztuk a járványt. A továbbiakban is rendkívüli fontos tiszteletben tartani a megszabott korlátozásokat, hogy továbbra is felelősen viselkedjünk, és most valóban van egy nagyon komoly okunk erre, hisz itt vannak a gyerekek, akiknek lehetőséget kell teremtenünk, hogy fizikai formában járjanak iskolába. Minél inkább betartjuk a korlátozó intézkedéseket, annál kevesebb új beteg lesz, és annál jobb körülmények között zajlik majd az oktatás” – magyarázta Iohannis.

Fotó: presidency.ro

Sikerült azonosítani az oktatás azon területeit, ahol európai alapokból pótolhatók a hiányzó pénzösszegek - jelentette ki csütörtöki sajtóértekezletén Klaus Iohannis.

Az államfő szerint az oktatás „jelentős mértékben” támogatható az országos helyreállítási tervből. Ezek közé sorolta az iskolák felszereltségének javítását és a digitalizálást.

Iohannis úgy vélekedett, hogy „már hosszú évek óta” nem fordítottak pénzt az intézmények felszerelésére, pedig a román oktatás modernizálása „alapvető fontosságú”. Megerősítette: a helyreállítási alapból „megoldhatók az oktatás gondjai”.

Kifejtette: lehetőség lesz „zöld iskolák” építésére, ahol „alternatív energiát termelnek és betartják az anyagok körforgását”, és ez mind a Művelt Románia program kiteljesedéséhez vezet.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?